Horváth Tamás: Sokakat meglepett idén januárban, hogy távoztál a megyei napilapok központi szerkesztőségének az éléről. A balliberális oldalról azt sugallták, hogy eltávolítottak a korábbi cikksorozatod miatt. Mi történt pontosan?

Szakács Árpád: Ugyan, ez nevetséges. Pont ellenkezőleg történt. Amikor jeleztem, hogy vissza szeretnék egy kicsit vonulni, nemcsak marasztalni próbáltak, hanem egyéb, nagyon korrekt alternatívákat is felajánlottak. Soha semmilyen konfliktusom nem volt a cégvezetéssel. Mindenkinek ilyen vezetőket kívánok, akik nekem is segítették a munkámat. A mai, felgyorsult világban néha lassítani kell, a fokozott pörgés szellemileg is bedarálja az embert. Ennek az előszelét éreztem meg tavaly év végén. Egy csúcsra nemcsak a feljutás a fontos, onnan le is kell tudni jönni.

Soha nem voltam karrierista. Ha az élet hozott vezetői feladatokat, igyekeztem azokat a legmagasabb színvonalon, hibátlanul ellátni. Három és fél év alatt három kampányban próbáltunk helyt állni, levezényeltem a teljes integrációt, amikor odamentem, nyolc szerkesztőség tartozott hozzánk, amikor eljöttem, már tizennyolc. Mindeközben az általam vezetett központi szerkesztőségnek soha egyetlen helyreigazítása sem volt. Ez persze ugyanúgy a kollégáim érdeme is. Mindezekkel párhuzamosan az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb vitasorozatát indítottam el a Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozattal. Közben jártam az országot, saját könyvkiadót vezettem, könyveket szerkesztettem stb. És mindezek mögött ott volt a legfontosabb, a család. Túl nagy volt a sebesség. Lassítani kellett a tempón.

Horváth: Sok helyen, de főleg balliberális körökben úgy jellemeznek téged mint „a kultúrharcos”. Találó ez a szófordulat?

Szakács: Egyáltalán nem! Azt próbálják rám sütni, amit valójában ők maguk csinálnak. A kultúrharc egy balliberális tevékenység. Pont olyan, mint a marxizmus. Egy konzervatív ember soha nem folytat kultúrharcot. Mi megtartva védekezünk és fejlesztjük azt, amit az őseinktől örököltünk. Ez minden magyar embernek a kötelessége. Csak rá kell ébreszteni azokat, akikből kiölték ezt a tudatot.

Horváth: Ha már említetted a Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozatot, közismert, hogy Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori főigazgatója belebukott az általad felszínre hozott ügyekbe. Utólag hogyan látod ezt az esetet? Mindent ugyanúgy csinálnál most is?

Szakács: Szó sincs róla! A balliberális oldal médiumai és véleményformálói ma is azt hangoztatják, hogy egy összehangolt támadás volt az egész ügy, aminek az volt a célja, hogy Prőhle Gergelyt megbuktassa egy kör. Ebből egy szó sem igaz, például nekem semmi közöm azokhoz, akikkel hírbe hoznak, tehát valakik inkább kihasználták a helyzetet.

Ha sejtettem volna, hogy Prőhle Gergely belebukik ebbe az ügybe, egészen biztosan máshogy közelítettem volna meg sok mindent. Bár rengeteg helyen még ma is megveregetik a vállamat a Prőhle-ügy miatt, én mindenhol és mindenkinek elmondom, egyáltalán nem vagyok büszke rá. Ebben az egy ügyben sajnos sokkal nagyobb kárt okoztam, mint gondoltam. Talán elnézik nekem az olvasók, ha ezt a gondolatmenetet most nem folytatom. Rendkívül sok új és ebben a pillanatban felesleges frontot nyitnék meg. Egy ember pedig annyi fronton küzdjön, amennyit tartani tud. De azt viszont tartsa meg.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: Akkor itt is vagyunk a következő frontvonalnál. Június elején jelent meg a Magyar Nemzetben a Romsics szabadkőműves meséi című írásod, ami gyakorlatilag elindította a szabadkőműves-vitát a magyar közéletben. Több mint száz éve nem volt ilyenre példa. A cikk megjelenésekor gondoltad volna, hogy lassan két hónappal később még mindig középpontban lesz ez a téma?

Szakács: Igen, sőt biztos voltam benne. Az úgynevezett vitaindító írásnak eléggé határozott tartalma és üzenete volt. Elég volt abból, hogy folyamatosan hülyének néznek minket. Itt az idő, hogy megtanulja a másik oldal, minden egyes támadásra ugyanolyan intenzitású válaszcsapást fognak kapni. Csak ennyi volt a célom, és persze az is, hogy beszéljünk olyan dolgokról, amire korábban esély sem volt. Ne csak nézzünk, lássunk is. Ismerjük fel az összefüggéseket, mert akkor összeáll a kép. Nemzetünk megmaradása azon múlik, hogy milyen a magyar öntudatunk, ami történelmi háttér nélkül olyan, mint egy alap nélküli építmény a homokban.

Az alapkérdés, vagy a vitaindító kiindulási pontja az volt, hogy Romsics Ignác akadémikus mesének, meseszerűnek nevezte azokat az eszmefuttatásokat, amelyek Trianonnal kapcsolatban felvetették a szabadkőművesség felelősségét.

Ma már jóval többről van szó, mint valamiféle meséről: az elmúlt tíz évben hét könyv jelent meg több ezer lábjegyzettel, levéltári forrásokra hivatkozva, hamarosan pedig újabbak követik. A levéltári források pedig köztudottan a legfontosabb, primer adatok egy történész számára.

Egy olyan új nézőpontot sikerült beemelni a magyar történelemszemléletbe, amit eddig igyekeztek a szőnyeg alá söpörni, a hozzá kapcsolódó tényeket próbálták elhallgatni. Ezek a módszerek nem újak, ez a rendszer így működött már tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt is. A mostani „mainstream” történészgeneráció a korábbi, ugyancsak kirekesztő rendszernek a reinkarnációja, folytatása, vagy ha úgy tetszik, szellemi örököse.

Ezúttal azonban egy olyan kiváló történészt, Raffay Ernőt érte támadás személyében, aki már 1990 előtt is letett valamit az asztalra. Nagyszerű tudományos pálya áll mögötte, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításában is meghatározó szerepet játszott. Egy olyan emberről van szó, akire azt mondani, hogy meséket gyárt, az több mint taplóság. Ráadásul az állítólagos mesékhez nekem is közöm van, a szabadkőművességről írt Raffay-könyveket én szerkesztettem és adtam ki a Kárpátia Stúdió égisze alatt. Úgyhogy személyes megszólítást is éreztem.

Horváth: Az elején meglehetősen gyorsan és sokan keltek Romsics védelmére.

Szakács: Első körben – ez is beszédes – Ablonczy Balázs nyilvánult meg a bolsevizmus lángját őrző Népszavában, ahol a mesterét, Romsicsot, valamint a szabadkőművességet mentegette. Nem kevesebbet állított, mint hogy a szabadkőművesek nagy része hazafias érzelmeket táplált. Ez tömény hülyeség, erre nem tudok mást mondani.

Azonban azt javaslom, térjünk vissza a casus bellihez. Ezt a háborút nem mi provokáltuk ki. Romsics Ignác olyan durván lenézett és leminősített egy magyar történészt, ami bárki számára megengedhetetlen. A primitív és alpári hangvétel ráadásul egy akadémikustól hangzott el.

Az írásom megjelenése után először ment a maszatolás, aztán jöttek az aláírásgyűjtések, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Szokásukhoz híven megpróbálták erőből lerendezni a helyzetet, megfélemlíteni mindenkit, aki akár Raffay Ernő, akár mellettem vitába tudott volna szállni. Ez jól láthatóan nem sikerült.

Kijelenthetjük, a szabadkőműves-vita annak a manifesztuma, hogy ezek elvesztették az erejüket.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: A szabadkőműves-vita segíthet abban, hogy egy átlag magyar ember szabadkőművességről alkotott képe érdemben megváltozzon?

Szakács: Egészen biztos vagyok benne, hogy igen. Vincze Gábor történész segítségével tíz évvel ezelőtt Szabó Ervin személyével kapcsolatban indítottam el egy hasonló vitát. Akkor még egyáltalán nem volt közismert, hogy a társadalomtudós volt a magyarországi bolsevizmus szálláscsinálója.

Minden idők egyik legszélsőségesebb és legmagyarellenesebb személyéről beszélünk, akinek elévülhetetlen „érdemei” vannak abban, hogy a bolsevizmus Magyarországon meg tudott jelenni. Nem véletlen, hogy a Tanácsköztársaság gyilkosainak első intézkedése volt, hogy Szabó Ervinről nevezték el a Fővárosi Könyvtárat, ezzel hálálták meg a munkásságát.

Az sem volt közismert, hogy a budapesti könyvtárhálózatot a szabadkőműves páholyokban találták ki pontosan azért, mert ez volt a korabeli internet, amelyen keresztül terjeszteni tudták az eszméiket. A nyilvántartásokon keresztül pedig ráláttak arra, ki, mit olvas.
Szerencsére az elmúlt években Szabó Ervinnel kapcsolatban jelentősen megváltozott a közvélekedés, a vitának köszönhetően sok helyen már eltüntették a róla elnevezett utcákat, legutóbb például Pápán volt erre példa.

De van még van mit tenni, 2020-ban is a bolsevik nevét viseli Magyarország egyik legfontosabb intézménye, aki terrorista merényletet tervezett Tisza István miniszterelnök ellen.

Tehát biztos vagyok benne, hogy – Szabó Ervinhez hasonlóan – a szabadkőművesség megítélésével kapcsolatban is lesz hatása ennek a vitának. Ugyanakkor most is kiemelném, akkor a szabadkőművesek közül nem mindenki volt virtigli gazember. Működtek a rendszeren belül olyan páholyok, amelyek megpróbálták a magyar nemzeti érdekeket képviselni, de látványos kisebbségben voltak. A fő hangadók, akik a Raffay Ernő által bemutatott államellenes összeesküvéssel hozzájárultak a Magyar Királyság összeomlásához, sokkal nagyobb befolyással rendelkeztek. Mindig hangsúlyoztuk, ez egy ok volt a sok közül, ami Trianont okozta. Érdemes tehát feltérképezni ezeknek a szerepét.

A magyarországi szabadkőművesek nagyjából kétharmada dolgozott azért, hogy megdőljön a korabeli államrend. A teljes összeomlás a Károlyi-féle ún. őszirózsás forradalommal kezdődött, amiről ma már teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy egy szabadkőműves puccs volt, aminek az előkészületei 1899-ig nyúltak vissza. A Károlyi-kormánytól aztán egyenes út vezetett a Tanácsköztársaság kikiáltásához, majd országunk akkori megsemmisüléséhez. Azt is bizonyítani lehet, hogy a Tanácsköztársaság gyilkosainak jelentős része a szabadkőműves páholyokban hirdetett eszmék emlőin nevelkedett. Ezért is veszélyes szervezetről van szó.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: Most, hogy már ennyit beszéltél a szabadkőművességről, vélhetően sok olvasóban (aki eddig nem foglalkozott a témával) megérett kérdésként is a gondolat, hogy kik azok a szabadkőművesek?

Szakács: A szabadkőműves az, aki a megfelelő eljárással egy páholy tagjává válik, és elkötelezi magát, hogy a titkosság mellett segít a célok elérésében. A sok-sok páholyból aztán összeáll egy nagyon komoly szervezet, egy hálózatrendszer. Kiemelném, a szabadkőművességet úgy kell néznünk mint egy hálózatrendszert. A Trianon előtti Magyarországon a szabadkőművesség volt a legnagyobb „civil szervezet”.

Ha valaki meg akarja érteni a korabeli viszonyokat, akkor úgy kell, hogy felfogja a szabadkőműveseket, hogy ők voltak az akkori Soros-szervezetek. Valami mögött elrejtőznek, azért, hogy az igazi céljukat, a hatalom megszerzését el tudják érni. A lényeg a titkosság. A magyar társadalom átalakításába, az államellenes összeesküvés kivitelezésébe úgy kezdtek bele, hogy a korabeli közvélemény semmit nem tudott arról, mi a végső céljuk.

A filantróp tevékenységeket és a jótékonykodást sem Soros György találta ki, habár az öregről tudjuk, hogy a világ legnagyobb filantrópja. (nevet) A szabadkőművesek látszattevékenységeinek ugyanúgy része az adakozás. Ezzel persze önmagában semmi probléma sincsen, vitán felül áll, hogy nemes cselekedet a rászorulókon segíteni. A gond azzal van, ahogy a szabadkőműveseknek, úgy a Soros-szervezeteknek sem ez a fő profiljuk, ez csak a megtévesztő látszat, a háttérben elvégzik azokat az egyéb tevékenységeket is, amik a célrendszerük lényegét adják. Ez akkoriban az ateista bolsevizmus volt, csak ők nem így hívták, ma pedig a nyílt társadalom felépítésével a kevert népességű Európa létrehozása, és az őshonos kultúrák megsemmisítése.

A magyarországi szabadkőművesség kapcsán az egyik legfontosabb dátum az 1899-es év, amikor Nagyváradon Várady Zsigmond meghirdette az ún. „Társadalmi programot”. Ez volt a szabadkőműveseknek az a vitaindító irata, amely – most leegyszerűsítve mondom, egy nagyon hosszú dokumentumról van szó – azt a kérdést tette fel, hogy mégis mi értelme van ezekkel a filantróp tevékenységekkel segíteni a magyar társadalmat, valamint különféle önművelő egyesületek létrehozásával hozzájárulni a szabadkőműves kultúra terjedéséhez, amikor egész egyszerűen elfoglalhatnák az ország vezetését is. A dokumentumnak ez a lényege. A szabadkőműves célokat elég lesz akkor megvalósítani, az országot átalakítani, amikor a szabadkőművesek már a megfelelő vezetői székekben ülnek. Ez végül a Károlyi-forradalommal meg is valósult, ennek zajlott az előkészítése már 1899-től.

Horváth: Mik voltak ezek a szabadkőműves célok?

Szakács: Ennek a kérdésnek a megválaszolása az 1789-es nagy francia forradalomig nyúlik vissza, amely a világ első, bolsevik típusú tömeggyilkosságba torkolló lázadása volt. A szabadkőművesek a francia forradalom eszmei letéteményeseinek tekintették magukat, mind az ateizmusnak, mind a keresztényellenességnek a legdurvább formáit képviselték. Pontosan ugyanúgy, mint Kun Béla bolsevik tömeggyilkosai. Azt gondolták, hogy az egyház a felekezeti oktatással egy olyan irányba befolyásolja az embereket, ami akadályozza annak az új, szabadkőműves társadalomnak és kormánynak a létrehozását, amiért ők küzdöttek.

Ugyanakkor a nemzeti identitás teljes megsemmisítésének gondolata is a szabadkőműves páholyokon belül született meg. Magyarországon ezt már Jászi Oszkár hirdette meg 1911-ben, amikor a Martinovics páholy főmesterévé választották. Jászi arról beszélt, hogy újra kell írni a magyar történelmet, tudniillik túl sok nemzeti érzés van benne. Mint mondta, 6-7 szociológussal az akkori pozitivista irány mentén egy új történelemkönyvet kell létrehozni, amiben mellőzve van minden olyan rész, ami az embert a hazájához, a nemzetéhez köti.

Pontosan ugyanaz a harc zajlott akkor, ami több mint száz évvel később, ma is megfigyelhető a civil szervezetek aknamunkáján keresztül. Minden olyan érték ellen lázadtak, ami az embert a hazájához, a családjához, az egyházához, a vallásához köti. Céljuk, hogy a közösségek felbomlasztásával létrejöjjön egy új embertípus, aki semmihez és senkihez nem tartozik. Lehet ebben kételkedni, lehet ezen nevetni, viszont az ilyen embereknek nem árt jelezni, a következő nagy összeomlás pont olyan vicces lesz, mint az elmúlt száz év baloldali tömeggyilkos őrjöngései. Mindenkit el fognak érni. Azokra is lecsapnak, akik most segítik őket a hatalomra jutásban. Pontosan ugyanúgy, ahogy eddig tették. Csak ismerni kell a történelmet. Még nem késő!

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: Említetted, hogy Jászi Oszkár lett a Martinovics páholy főmestere 1911-ben. A székfoglaló beszédében, amely ugyancsak dokumentálva van és Raffay Ernő könyveiben is olvasható, Jászi többek között arra utalt, valami ellen úgy lehet a leghatékonyabban harcolni, ha nevetségessé tesszük. Nem ugyanezt csinálja manapság a 444 és a többi baloldali médium?

Szakács: Dehogyisnem. Itt lehet rácsatlakozni arra, amit Ablonczy Balázs állított, miszerint a korabeli szabadkőművesek nagy hazafiak voltak. Annyira nagy hazafiak voltak, hogy a hazafiságot, amely szerintük az akkori dzsentrivilág egyik lenézett megnyilvánulási formája volt, gúnyosan hazaffyságnak írták. Szó szerint gyűlölték a magyar kultúrát.

Mindent megtettek azért, hogy kifigurázzák, nevetségessé tegyék a katolikus egyházat, a kereszténységet és a nemzeti identitást, egyszóval minden értékrendet, ami közösséget kovácsol.

Ugyanezt csinálják ma is. Az összes aknamunkát a civilnek mondott szervezeteikkel végeztetik el, amit – a 444.hu-tól a Magyar Narancsig – a médiájuk is támogat. Ezért mondtam többször is visszautalva a száz évvel ezelőtti és a mai események kapcsolatára, hogy ezek ugyanazok!

Horváth: Miért éppen a katolikus egyház került célpontba?

Szakács: Amikor nagy horderejű társadalmi változásokat akarnak elérni, mindig az figyelhető meg, hogy a legerősebbnek rontanak neki, ezzel meg lehet félemlíteni a gyengébb ellenállást, majd az egész rendszer összedől, mint a dominó.

Ezen logika mentén érthetővé válik, miért éppen Franciaországban tört ki az 1789-es forradalom. A katolikus egyház és az állam ott volt a leginkább összefonódva, a korabeli Franciaország a világ egyik legerősebb katolikus, keresztény állama volt. Persze voltak problémák rendesen, de nem sokkal több, mint máshol. Nem véletlen tehát, hogy szabadkőműves részvétellel először Franciaországban robbantottak ki forradalmat.

A XX. század elején Magyarországon is a katolikus egyház volt a szabadkőművesek legerősebb ellenfele. Az egyház vagyona és az oktatásban betöltött szerepe ugyancsak szúrta a páholyok szemét. Egy olyan állami oktatási rendszert akartak létrehozni, ahol a fiatalok a szabadkőművesek által fontosnak tartott szellemben tanulnak. Ez sajnos később sikerült is nekik.

Rengeteg dolgot érdemes újraértékelni. Ha megnézzük a mai tankönyveket, teljesen egyoldalúan van bemutatva például az úgynevezett felvilágosodás is. Tény, a felvilágosodás fontos szerepet játszott az emberi kultúrában, de látnunk kell, hogy azon keresztül miként készítették elő a francia forradalmat, az akkori bolsevizmust.

Jegyezzük meg jól, mindig a kultúrán keresztül támadnak. Folyamatosan az ember világnézetét, értékrendjét próbálják megváltoztatni, hogy aztán azon keresztül nagy tömegek felett tudják átvenni az irányítást.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: Ha jól tudom, az első világháború alatt és után a katonák demoralizálásában is oroszlánszerepet játszottak a szabadkőművesek.

Szakács: Ez pontosan így van. A keresztény- és nemzetellenes, a forradalom szükségességét hirdető narratívájuk mellett megjelent az antimilitarista program is. Nem akartak katonát látni – meg is lett az eredménye. És csodálkozunk azon, hogy a rendszerváltozás után a magyar honvédséget a balliberális politikai vonal tette tönkre? A hazaárulásnak bizony régi múltja van a másik oldalon.

A szabadkőművesek tehát az első világháború alatt a kommunikációs csatornákon keresztül kőkemény bomlasztó tevékenységet folytattak, amely a hazáért harcoló katonákat is elérte. Érdekük volt a háború befejezése, a hadsereg feloszlatása és egy szabadkőműves köztársaság kikiáltása. Hogy ezért a céljukért még milyen eszközökkel harcoltak, az Raffay Ernő új könyveiben lesz teljes egészében kibontva.

Horváth: Említetted, hogy a szabadkőművességet gyakorlatilag úgy tudjuk elképzelni, mint a Soros-féle civil szervezeteket. Az NGO-k mellett napjainkban ugyanúgy működnek a szabadkőműves páholyok is?

Szakács: A korabeli, XIX. század végi, XX. század eleji szabadkőművességgel kapcsolatban azért tudunk egzakt adatokat mondani, mert a Magyar Nemzeti Levéltárban fellelhető az összes dokumentum és jegyzőkönyv. Minden egyes lépésükről, tervükről szorgalmasan jegyzőkönyvet vezettek. A mai szabadkőművesek tevékenységét ellenben nem látjuk. Ugyanolyan titkosan működnek most is. Hogy ebben a pillanatban milyen tevékenységet fejtenek ki a háttérben, hogyan szólnak bele a politikai vagy a kulturális döntésekbe, azt nem tudjuk.

Mindenesetre, ha elolvassuk a korabeli jegyzőkönyveket, megismerhető és ma is felismerhető a gondolkodásmódjuk. Vannak érdekes párhuzamok a múlttal, hogy csak egy példát mondjak: a rabszolgatörvényt mint politikai hívószót, amely nem is olyan régen uralta a közéletet, a szabadkőműves páholyokban találták ki a XX. század első éveiben. Láthatjuk tehát, hogy a fogalmaikat újra és újra beviszik a politikai közbeszédbe, elárasztják a kommunikációs tereket.

A szabadkőművesség a civil szervezetek megjelenéséig a világ legfontosabb és legerősebb globális hálózatrendszere volt. Alá kell húzni a globalitást, mert a hálózatrendszereknek pont az adja az erejüket, hogy nemcsak lokális szinten tudják kifejteni a tevékenységüket, hanem globálisan is hatással tudnak lenni a különféle folyamatokra. 1920 előtt Magyarországon is a szabadkőművesség volt a legfontosabb globális, nemzetközi hálózatrendszer. Megítélésem szerint ma már az NGO-k – pontosan a korszerűségükből fakadóan – erősebbek, mint a szabadkőművesek. A szabadkőművesség helyét a civil szervezeteknek nevezett hálózatok vették át, a módszereik nagy része azonban tovább él.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: Adott Magyarországon egy szabadkőműves hálózatrendszer, amiről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Nem látjuk, hogy mit terveznek, mekkora erejük van. Ez nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot?

Szakács: Dehogynem. Meggyőződésem, hogy egy szuverén és legitim állam nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a területén titkos szervezetek működjenek.

Ugyanígy látom azoknak az alapítványoknak a működését is, amelyek különböző civil szervezeteket finanszíroznak – ilyen például Soros mellett a sokat emlegetett Norvég Alap, amely tízmilliárdos összegeket mozgat teljesen átláthatatlan térben.

Meggyőződésem, hogy ezek a szervezetek alkotmány- és törvényellenesek, hiszen az állampolgárok által meghatározott demokratikus folyamatokat próbálják befolyásolni illegitim módon. Bízom benne, hogy a magyar nemzetbiztonsági szervek valamilyen formában figyelik ezeket a tevékenységeket, hosszú távú megoldást azonban csak az jelentene, ha teljesen átlátható működésre lennének kényszerítve mind a szabadkőműves páholyok, mind pedig a nemzetközi tőkével működő civil szervezetek és alapítványok.

Horváth: A napokban a Szent Margit Gimnázium dísztermében tartott beszédedben a világ legveszélyesebb vírusának nevezted a balliberális oldal politikai ideológiáját. Nem túl erős megfogalmazás ez, nem lőttél túl a célon?

Szakács: A beszédemben egy történelmi hátteret próbáltam bemutatni, ami átível a különböző korszakokon. Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy mint egy tetoválás a testen, úgy vésődjön a tudatunkba nap mint nap, hogy minden baloldali és liberális vágyálom egy olyan utópia, aminek az útját százmillió halott sírköve borítja. Minden baloldali és liberális politikai szónoklat mögött, mint egy árnyék, százmilliók szenvedése, százmilliók tönkretétele áll. Ez történelmi tény.

Horváth: Ha a nemzetközi folyamatokat nézzük, gondolok itt elsősorban a Black Lives Matter mozgalom és az Antifa erősödésére, elmondható, hogy világszinten is kultúrharc zajlik. Ezek a nemzetközi folyamatok Magyarországot mennyire érintik, érinthetik?

Szakács: Ami Magyarországon történt és történik, az olyan, mint az időjárás: ha jön egy globális áramlat, az Magyarországon is megjelenik. Aztán, hogy ezek a kártékony eszmék milyen hatást tudnak kifejteni, az mindig azon múlik, hogy egy társadalom mennyire befogadó ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban. A kultúrharcnak a részükről pontosan az a lényege, hogy ha majd elérkezik az a forradalmi pillanat, amelyre tudatosan készülnek, akkor a társadalom már kellőképpen érzékenyített állapotban legyen. Ne feledjük, az érzékenyítés mindig a kultúrán keresztül történik. Sok esetben úgy, hogy az emberek többsége nem is tudja, hogy egy manipulációs folyamat része.

A globális erőknek az a céljuk, hogy helyi szinten is sikerüljön feltüzelniük az embereket. Nézzük meg, mi történt a közelmúltban Szerbiában, ahol néhány száz beszervezett zsoldos elképesztő botrányokkal azt a látszatot próbálta kelteni, mint ha valami óriási elégedetlenség lenne a hatalommal szemben. A zűrzavarkeltésnek és a káosz generálásának határozott céljai vannak.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Horváth: Milyen eszközeink vannak arra, hogy elkerüljük azt az összeomlást, ami Nyugaton már elkezdődött?

Szakács: Ha a társadalomérzékenyítés területein – és itt a kultúrát kiemelten kell kezelni –, blokkolni tudja a mindenkori kormányzat a felforgató eszmék terjesztését, akkor hozzá tud járulni ahhoz, hogy ezek a globális folyamatok ne, vagy csak kezelhető mértékben gyűrűzzenek be Magyarországra.

A társadalomátalakító globális erők mindig az emberek életérzésére és világlátására akarnak hatni. Most nem akarom elemezni a zene, a fesztiválok, a színház, a filmgyártás és a képzőművészetek világát, de annyit azért érdemes megjegyezni, hogy ezek a törekvések itt érhetőek a leginkább tetten. Ezeket kell blokkolni.

A másik eszköz, amellyel az országvezetés élhet, és a magyar kormány ezen a téren nem tétlen, az a helyi értékek védelme, a helyi megmaradáshoz kapcsolódó hagyományőrző rendezvények támogatása, valamint minden, a családdal, a kereszténységgel és a nemzeti identitással kapcsolatos ügy felkarolása. Identitás szempontjából mindezeken belül a Kásler Miklós miniszter által kezdeményezett Magyarságkutató Intézet létrehozását tartom az elmúlt évtizedek legfontosabb döntésének.

Nagyon sok esetben viszont sajnos azt tapasztalom, hogy amint a másik oldal elkezd ellenkezni, meghátrálunk. Holott magától értetődő, minden kormány arra kap felhatalmazást, hogy végrehajtsa azt a programot, amivel megnyerte a választókat. Teljesen egyértelmű, hogy a jelenlegi magyar kormányt egy keresztény és magyar Magyarország megtartásával bízták meg az emberek.

Fontos megjegyezni, hogy az elmúlt években sok területen pozitív elmozdulás történt – ilyen például a visegrádi együttműködés megerősödése. Látni kell, aki egyedül van, azt előbb-utóbb, így vagy úgy, de mindenképpen le fogják mészárolni.

Ha nem akarjuk, hogy megsemmisítsenek bennünket, kiemelten kell kezelnünk a közösségi építkezést, éppen úgy, mint a megfelelő szövetségesek megtalálását.