Ketipisz: Mesélnél arról, hogy hogyan lettél orvos?

Szlávy: Gimiben már dolgoztam kórházban, a nyári szünet alatt, kisegítő ápolóként. Azóta sem emlékszem, hogy ez miként jött, és hogy a szabadidőmet miért akartam a kórházban tölteni.

Ketipisz: Ez önkéntes munka volt, vagy kaptál érte pénzt is?

Szlávy: Nagyon minimális pénzt kaptam érte, az még diákként is egy nagyon nevetséges összeg volt. Aztán az fogalmazódott meg bennem, hogy én itt akarok majd dolgozni. De azután egy csomó minden történt velem. Gimi után kimentem egy évre Olaszországba bébiszittelni, ott megtanultam olaszul, aztán felvételiztem a Pető Intézetbe konduktornak. Másfél év után rájöttem, hogy sajnos nem nekem való az óvodás korúakkal való foglalkozás, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom az orvosit. Oda pedig már úgy mentem, hogy mindenképpen mozgásszervi problémákkal szeretnék foglalkozni. Egyébként azért akartam orvos lenni, mert azt hiszem, szociálisan érzékeny vagyok, és szerettem volna segíteni az embereken, baleseti sebésznek pedig azért mentem, mert egyrészt sokat is sportoltam, és a sportban sok a sérülés, másrészt eléggé gyakorlatias vagyok, és általában előbb cselekszem, minthogy gondolkodnék. Ami persze néha nem annyira jó.(nevet)

Ketipisz: De néha meg nagyon is hasznos.

Szlávy: Igen, és egy baleseti sebészeten valóban fontos, hogy ne filozofálgass fél órát egy beteg fölött, hanem csináld, mert az élete is múlhat rajta. Később, miután elvégeztem az egyetemet, a Baleseti Intézetbe vettek fel, ott szakosodtam.

Ketipisz: Mindenben ilyen vagy? Ugyanígy jött Olaszország is?

Szlávy: Nem, a gimiben olaszt tanultam, szóval nem az volt bennem, hogy kéne egy felsőfokú. Valószínűleg el akartam menni kicsit otthonról és kipróbálni, hogy milyen, ha önálló vagyok. És véletlenül ekkor pont adódott egy lehetőség.

Ketipisz: És ugyanígy jött a rúdtánc is?

Szlávy: 20 éves korom körül fejeztem be mindenféle sportolást, utána az egyetemet csináltam, meg elkezdtem dolgozni, és ekkor annyira nem hiányzott a mozgás. Aztán orvosként szerettem volna mást is csinálni a munka mellett, mert az leterhelő volt. Kellett valami, ami kikapcsol. Mivel korábban versenysportoltam, ezért nem annyira vonzott egy aerobic terem, de a futást, a biciklizést és úszást sem annyira szeretem. A rúdtáncot egy ismerősöm említette, aki kipróbálta, és azt mondta, elég vicces. Próbált mutatni egy-két elemet (nevet) , amiből nem sokat tudtam leszűrni, de annyit igen, hogy ez nagyon érdekes.

Tóth: Mikor jött el az a pont, amikor eldöntötted, hogy váltasz?

Szlávy: Ez egy folyamat volt. A rúdtáncot másfél-két évig az orvoslás mellett csináltam, hobbi szinten. Nálunk, a Péterfyben akkoriban volt egy komoly változás, többletfeladatokat kaptunk, de a szükségesnél kevesebb ember állt rendelkezésre. Ahogy egyre kevésbé voltak optimálisak a feltételek, egyre többen mentek külföldre. A rúdtánccal és velem pedig pont fordítva történt: elkezdődött hobbi szinten, aztán jöttek a sikerek. Elkezdtünk készülni az eb-re meg a vb-re, és egy idő után azt éreztem, hogy a kettőt nem tudom egyszerre csinálni. Akkor döntöttem el, hogy fizetés nélküli szabadságot kérek. Először kikértem az első évet, aztán kikértem a másodikat, végül felmondtam.

Tóth: A családod mit szólt hozzá, hogy végül egy másik szakmában teljesedtél ki?

Szlávy: Attól féltem, hogy apu mit fog szólni, mert mindig is szigorú volt. De mivel ő edző, jobban érti ezt a világot, és úgy vettem észre, hogy emiatt könnyen el tudja fogadni. Nagyon büszke volt rám a diplomaosztón, hogy orvos lettem, de viszonylag simán átment rajta a rúdtánc is. Anyunál is így volt, mert ő alapvetően nagyon elfogadó típus, de neki több kérdése volt ezzel kapcsolatban. Aztán ahogy belátták, hogy ez nem egy hirtelen váltás volt, két nap alatt túltették magukat a dolgon.

Bácskai: A szüleidet nem aggasztotta, hogy a köztudatban erősen kötődik az erotika a rúdtánchoz?

Szlávy: Én inkább először megmutattam, hogy mi ez: 3-4 hónappal azután, hogy elkezdtem csinálni, rendeztek egy versenyt, amin elindultam kezdő kategóriában, és apu is eljött megnézni. Nem arról volt szó, hogy lecseréltem az orvoslást arra, hogy bárban táncoljak. Apu miatt szertornáztam, és szerintem ő látja a párhuzamot a kettő között. Egyébként külföldön nagyon sok gyerek rúdtáncol olyan szinten, hogy az elképesztő. Néha úgy gondolom, hogy a szertorna ehhez képest semmi, mert ezek a gyerekek hihetetlen dolgokat csinálnak. A versenyeken korosztályok vannak: gyerekek, juniorok, és van 40-50, 50-60 és 60+-os kategória is. Aki valóban tisztában van azzal, hogy ez mi, annak nem az erotika jut eszébe.

Tóth: Hasznát veszed annak, amit az orvosin tanultál? Például akkor, ha valami sérülés van.

Szlávy: Igen, nagyon megnyugtatja a lányokat, hogy van egy sebész a közelükben, és ha netán leesnének, akkor sem lehet gond. (nevetés)

Tóth: A saját iskola alapítása bátor dolog volt. Ez hogyan jött?

Szlávy: Jött a lehetőség, hogy át tudok venni egy iskolát, mert egy saját alapítása nem fért volna bele. Az én hátam mögött nincs gazdag társ, aki iskolát „vesz” nekem, vagy kipótolja a mínuszos hónapokat, így nagyon nehéz lett volna belevágni a semmiből. Sorsszerű volt, hogy kétszer is felhívott Simkó Gina (a Szlávy Eszter Rúdtánc Akadémia helyszínének korábbi tulajdonosa – a szerk.), hogy nem érdekel-e az iskola. Másodszorra mondtam azt, hogy lehet. És ez így tökéletes volt, mert így egy működő iskolát vehettem meg. Ilyesmi ritkán történik az emberrel.

Tóth: Egyelőre csak nők, lányok csinálják, vagy vannak férfi versenyzők is a rúdsportban?

Szlávy: Vannak fiúk, külföldön sokan, itthon kevesebben, de lassan azért gyarapodnak. A rúdsportnak van egy férfiasabb, akrobatikusabb változata, ezt igazából az artistáknál lehet látni. Ez a chinese pole, a kínai rúd. Ez vastagabb, gumibevonatos rúd, amivel ruhában, cipőben dolgoznak. Mostanában kezdte el érdekelni a saját testsúlyos edzéses srácokat, mert felismerték, hogy ez valóban egy kemény, saját testsúlyt mozgató sport.

Tóth: Mondhatjuk, hogy a rúdsportban mindenki megtalálhatja a neki megfelelő műfajt?

Szlávy: Mivel ez egy befogadó sport, nagyon-nagyon sok mindent bele lehet rakni. A balettos bele tudja rakni a balettos dolgokat, a tornász a tornászos dolgokat. Több ágra vált a rúdsport, és éppen ebben az időszakban nagyon dinamikus fejlődésen megy keresztül. Létezik a pole dance, ami főként táncos elemekből áll, kicsit szexisebb, de nem az erotika a lényege, inkább csajos. Aztán a pole sport, ami sportos, akrobatikus, „szertornászos” változata a rúdtáncnak, szigorúbb szabályokkal, kötelező elemekkel. A pole theatre nemrég jelent meg mint műfaj, ez a versenytípus négy kategóriát foglal magában: a pole art egy szabadabb, művészibb változat, a művészi önkifejezés a lényege; a classic vagy más néven exotic pole: itt platform cipőben vannak, kifejezetten az erotikát pontozzák, természetesen technikailag is nézik az előadást, tehát itt is számít, hogy milyen elemeket mutatsz be; a pole drama egy drámai történet előadása; a pole comedy lényege, hogy meg kell nevettetni a nézőket, vicces előadást kell produkálni. Minden kategóriánál nézik az elemek erősségét is, de nyilván mindegyiknél más szempont nyom többet a latban.

Bácskai: Nekem úgy tűnik, hogy ehhez a sporthoz nagyon komoly erőnlét kell. Hogyan lehet valakit felhúzni a nulláról úgy, hogy aztán a rúdon pörögjön?

Szlávy: Nagyon sok tanítványom van, aki azt mondta, hogy nem sportolt sosem, vagy akár még tesiből is fel volt mentve. Én az alapján a szintrendszer alapján tanítok, amit legelőször Pirner Alma honosított meg itthon. Õ hozta be a rúdtáncot is Magyarországra, és ő vette át külföldről ezt a szintrendszert, ami jelenleg öt szintből áll. Aki kicsit is igényes arra, hogy hogyan oktat, az megtartotta ezt a rendszert, mert nagyon jól fel van építve. Azóta természetesen nagyon sok új elem született, így például én is kiegészítettem ezt a listát, de az alapok letételéhez mindenképp érdemes ennek mentén haladni. Az első szinten például csak talajon vagyunk. Tehát úgy van felépítve, hogy ha végigcsinálod a szinteket, akkor azok az izmok fejlődnek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy mindig tovább tudj menni.

Tóth: A férfiak nem szoktak megjegyzéseket tenni a munkáddal kapcsolatban? Szoktak-e ezzel poénkodni?

Szlávy: Amikor a kórházban dolgoztam, ott a legtöbb orvos férfi volt. Már ott sem titkoltam sosem, és nem volt ebből problémám. Például volt egy kollégám, aki a híradóban látott, és felhívott, hogy „úristen, ízé, jajj, milyen büszke rám”. Inkább pozitív visszajelzések jöttek. Nyilván ismernek. Nem azt látják, hogy „hő, a szöszi pörög a rúdon”.

Bácskai: Úgy látom, hogy rengeteg dolog foglalkoztat, rengeteg mindent csinálsz, csináltál. Van olyan hely, ahova pihenni, feltöltődni mész?

Szlávy: Erre van a rúdtánc. (nevet) De talán a Honvéd tornatermét mondhatom, ahová akrobatikára járok, vagyis talajtornára. Ott ki tudok kapcsolni. Emellett most belefogtam egy új dologba, a partner stuntingba, illetve az akrobatikus cheerleadingbe. Ez tényleg csak hobbi, elég ritkán jutok el edzésre, de akkor teljesen kikapcsol. Folyamatosan van valami dolgom, mindig van mit csinálnom. Ha pedig olyan napom van, hogy nincsen, akkor is kitalálok mindig valamit. Nem tudom, hogy egyáltalán alkalmas lennék-e arra, hogy teljesen kikapcsoljak. Pedig biztos, hogy jó lenne néha.