Mint arról a 888.hu is beszámolt, június 4-én 20.15-kor lesz látható a Duna Televízióban A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében c. film premierje. A magyar gróf híres beszédét feldolgozó, 50 perces műalkotás kapcsán Máthé Áron, a film történész-szakértője válaszolt Horváth Tamás kérdéseire.

Amellett, hogy te vagy a film történész-szakértője, a forgatókönyv megírásából is kivetted a részed. Mennyi munka előzte meg A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében c. történelmi dráma elkészültét?

A forgatókönyvet nem én írtam, ezt a megtiszteltetést nem vállalom. A narrációs szövegekre tettem javaslatot, s ez utána a forgatókönyvírókkal és a rendezővel, szerkesztővel megharcolt alkufolyamat után kristályosodott ki. A magam részéről egyik eredeti kutatási területem miatt már régebben érdeklődtem az egész Horthy-korszak, így annak kezdete iránt is. Természetesen az első világháború centenáriuma is megragadott, ekkor kezdtem el elmélyedni a témában. Annyit talán elárulhatok, hogy a gyártó Megafilm egy másik, hasonló témájú filmet is készül forgatni, amelynek a munkálatai éppen január 16-án kezdődtek el. Tehát volt előkészítés, számos szakértővel vette fel a kapcsolatot a produkciós iroda, és kutatások is folytak. Persze egy ilyen jellegű kutatás azért más, mint amire a történészek általában gondolnak.

Apponyi Albert a magyar küldöttség vezetőjeként 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondta el legendás beszédét a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében. Volt rá esély, hogy a magyar gróf felszólalása megváltoztatja a döntéshozók véleményét?

Volt, bár ez az esély halvány volt. De hát ha valaki egyszer sarokba van szorítva, akkor mindent – hangsúlyozom, mindent – meg kell próbálni, akár a legkisebb engedmény eléréséért. Apponyi beszéde után Lloyd George brit miniszterelnök még egyszer nekifutott a magyar határok kérdésének, de a saját apparátusa sem állt mögé, a franciák meg nyilván bőszen ellenezték, hogy ezzel foglalkozzanak. Az utódállamok által ravasz módon megfogalmazott ellen-beadványa azután megnyugtatta a lelkiismeretét. A legnagyobb baj az volt, hogy Közép-Európa nem igazán érdekelte a Brit Birodalmat, és sokkal zaftosabb falatokkal voltak elfoglalva: a Közel-Kelet felosztásával és az oroszországi polgárháborúval. A békekonferencián az volt az általános hangulat, hogy ezt már lezártuk, a magyarok vegyék szépen tudomásul a bűnösségüket, és lépjünk tovább.

Apponyi beszédében a történelmi Magyarország természetes földrajzi és gazdasági egységét hangsúlyozta, amely, hogy fennmaradjon, egységes kormányzást kíván meg. Ez ma már nem igaz a Kárpát-medence térségére? A trianoni határok mellett is harmonikusan tudnak működni a régió államai?

A Kárpát-medence ránézésre is egy egység. A környező régiókkal együtt egy komoly együttműködési térség lehetne ma is. Ehhez össze kell kötni az eltépett szálakat, ami a gazdasági, politikai és infrastrukturális együttműködés mellett egy lelki kiegyezést is megkíván. Ez persze nem is annyira rajtunk, mint a többieken múlik. Talán lassan-lassan Szlovákiában és Szerbiában erre nézve megérik egy felismerés, máshol erre még várni kell.

Máthé Áron

Gyakori érv, hogy a magyar állam nem megfelelő kisebbségpolitikája vezetett el a trianoni tragédiához. Mit mond erről a történész?

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a magyar elit nem érzékelte, hogy lépéskényszerben van, és a biztosnak tűnő, kényelmes utat választotta: a semmittevést. Persze az is igaz, hogy a szabadjára eresztett pánszláv mozgalommal vagy a román irredentával nem volt a megegyezésnek komoly lehetősége. A „nem megfelelő kisebbségpolitikán” általában a magyarosítást értik, aminek azonban nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Valódi magyarosításra inkább csak papíron került sor, sőt, éppen a románok például több száz településen tudták a magyarokat magukhoz asszimilálni 1914 előtt! Sem az erőteljesebb népi magyarosításra, sem pedig a belgrádi, bukaresti, prágai, sőt, lembergi központokkal szemben álló, nemzetiségi ellen-elit kiépítésére nem került sor. De még arra sem, hogy az elit egyfajta gazdasági, szociálpolitikai kiegyezést hajtson végre az ország népeivel, amin keresztül érdekeltté lehetett volna őket tenni az integer Magyar Királyság fennmaradásában. Megjegyezni kívánom, hogy még így is inkább külső, mint belső nyomásra esett szét a történelmi magyar állam. Tehát azért nem volt ez olyan szörnyű hely, mint ahogyan az ellen-mítoszokban lefestik. A „boldog békeidők” nagyon is léteztek.

A trianoni békediktátum aláírásának pillanatától fogva él a revízió iránti vágy a magyar néplélekben. A XXI. században van ennek bármiféle realitása?

Ha a revízión a békediktátum erkölcsi, lelki vonatkozásainak feloldását, átértékelését értjük, akkor mindenképp. Ez persze a határon túli magyar közösségek helyzetére is vonatkozik. Máskülönben most az együttműködés idejét éljük – a szomszéd népek fel kell, hogy ismerjék, hogy együtt állunk vagy bukunk. Egy újfajta „melting pot” már oda van téve a tűzhelyre, már rotyog is benne a „nyílt társadalom” nem valami étvágygerjesztő kotyvaléka. Kikecmeregni belőle együtt könnyebb. A szakácsoknak, pontosabban méregkeverőknek nyilván az a szándéka, hogy egymást rángassuk vissza. És akkor a végén a szomszédaink a hajukra is kenhetik a nagy diadalt, mert már nem lesz román, horvát, szlovák, csak a nevenincs egyveleg.

Június 4-én 20.15-kor lesz A beszéd premierje a Duna Televízióban. Te, aki nyilvánvalóan jól ismered a filmet, mit mondasz, miért érdemes leülnünk a képernyők elé jövő hét csütörtök este?

Egy olyan filmet tudott a Megafilm produkciós iroda csapata összehozni, amelyben sikerült felidézni annak a drámai pillanatnak a súlyát. Az üzenet mellett gyönyörű képi világ, a dramaturgia és a hang is jól rendezett, jól szerkesztett egységet alkot.