888.hu: Mit jelent, és mit tartasz hiteles történetírásnak? 

 Kovács Emőke: Voltaképpen a történetírásnak mindig hitelesnek kell(ene) lennie. Számomra a hiteles történetírás azt jelenti, még ha olykor ismeretterjesztő célzattal is írok, hogy csak a tényekből indulok ki. Természetesen 1956 története olyan fejezete a magyar történelemnek, amelyhez emocionális töltések kapcsolódnak, s ezt félretenni nem könnyű. A tacitusi alapelvekre, a sine ira et studio alapvetésre figyelni kell. A 20. századi magyar történelem feldolgozásánál a harag és részrehajlás elvére különösen szükséges ügyelni. Ezen elv és a primer források tanulmányozása eredményezhet csak hiteles történetírást.

888.hu: Van személyes kötődésed '56-hoz?

Kovács Emőke: Koromból fakadóan nincsen. Viszont habitusom, igazságérzetem okán már kezdetektől nagyon érdekeltek a magyar szabadságmozgalmak. A dualizmus függetlenségi mozgalma volt az egyik központi témája a disszertációimnak, de időközben elkezdtem foglalkozni a Rákosi- és a Kádár-korszak természetrajzával. Kutatásaim és a személyes történetek, a túlélőkkel való találkozások, beszélgetések fordítottak az 1956-os forradalom tanulmányozása felé.

888.hu: A Gulág-emlékév szakmai vezetőjeként tudsz mondani olyan plusz üzenetet '56-ról és a kommunista diktatúráról, amit a politikusok, történészek, vagy a közbeszéd sokszor elfelejt?

Kovács Emőke: A Gulág-emlékévben nagyon sok, emberek által teremtett, okozott borzalommal szembesültem. Azt hiszem, mind a Gulág, mind 1956 esetében a legmegdöbbentőbb mindig az a szembesülés, hogy bűntelen embereket sújtottak súlyos és ok nélküli büntetéssel. Talán ezt a legnehezebb feldolgozni és azt, hogy az érintett szereplőknek semmilyen jogi és emberi mozgásterük nem igazán volt. Persze akadnak olyan történetek, amikor embertársaink nagy segítőkészségről tettek tanúságot. Mind a Gulág, mind 1956 esetében ez adhat valamelyest feloldást. Kérdés az, hogy elegendő-e?

A kommunizmus és a diktatúra fokozatosan fosztotta meg a magyarságot először egzisztenciájától, majd az alapvető emberi szabadságjogaitól, a családtól, a szerelmektől, a barátoktól, a hittől, a boldogulás lehetőségétől. Ez egy szisztematikus folyamat volt, melynek a végső pontja az egyén szintjén az önbecsülés teljes elvesztése, a nemzet szintjén pedig az önálló arculattól, nemzeti sajátosságtól való megfosztás lett volna. Azonban ez csak részben sikerült, hiszen az 1956-os forradalom az egyén szintjén a tartásról, a nemzet szintjén pedig a nemzeti összefogásról tett tanúbizonyságot. Ezért féltek Kádárék és ezért tették meg manipuláló engedményeiket 1956 után (pl. víkendház, maszekmunka, Trabant, olcsó sör, balatoni nyaraló stb.).

888.hu: Praeteritum. Ha szabad, egy kicsit mélyüljünk el a címben. Mi az oka a címválasztásnak, mi az üzenete? 

Kovács Emőke: A praeteritum a múlt idő latin megfelelője. Természetesen nagyon is tudatos a címválasztás, hiszen a múlt lehet befejezett, folyamatos vagy akár folyamatos befejezett. Erre utal a cím, hogy a múlt nem egyféle, nem egynemű, összetett, s ez különösen igaz akkor, amikor 1956-ról beszélünk. Mert a forradalom és a szabadságharc résztvevői még köztünk élnek, de köztünk élnek az 1956-ot követő megtorlások végrehajtói is és sajnos köztünk élnek a kommunizmus bűneinek tagadói is. Az 1956-osokban ott élnek még a sebek, a mai fiatal generáció pedig olykor nem is tud ezekről a sebekről. 1956 történései részben múltbéliek, részben a jelenbe ívelnek, s természetes, hogy hatnak a jövőre.

888.hu: Az antik és keresztény értékeken kívül mi az a történetírás szempontjából fontos dolog, amit a kommunista diktatúra elvett?

Kovács Emőke: Elvette a történetírás hitelességét és elvette az egészséges emlékezetpolitika kialakításának lehetőségét is. Mindkettőnek érezzük a hatását. Mivel a kommunista diktatúra kiölte az alapvető antik és keresztény kulturális, morális, emberi értékeket, ez nyilván hatással van a társadalom, a tudományok és nagymértékben a történettudomány alapjaira. Korábban utaltam a harag és részrehajlás nélküli történetírásra. Hogyan lehet harag és részrehajlás nélkül írni és szólni 1956-ról, olyan elborzasztó statisztikák mellett, amelyek oszlopaiban emberéletek, ítéletek vannak? Nehezen, de ezzel is meg kell birkózni. Egy bibliai idézettel élnék:

– ebben az evangéliumi gondolatban hiszek, a történettudomány területén is. Ezen gondolatnak a lényegét, alapjait vette el a kommunista diktatúra, a történettudomány terén is.

888.hu: "Igazat mondd, ne csak a valódit." Ez könyved egyik alapvetése. Erre reflektálva kérdezném, hogy a liberálisok által "igazságon túlinak" nevezett világban, hogy lehet történelmi igazságokat és tényeket közvetíteni? Úgy is kérdezhetném: hol az igazság? 

Kovács Emőke: Az igazság mindig ott van a történeti forrásokban, levéltári iratokban, memoárokban, oral history interjúkban. Ugyanakkor a 21. században különösen ügyelni kell a forráskritikára. Egyrészről a politikai ideológiák „máza” miatt, másrészről az elme és a psziché átalakító folyamatai miatt, s ehhez jön a 21. századi netes, álhírrel teli világ. Nehéz kiszűrni a hiteles történeteket, hiteles közléseket. Pedig most már szabadon kutathatunk, de most az áltudományos, hiteltelen anyagokra nagyon ügyelni kell. Nem lehetetlen, de mindenképp nagy és osztott figyelmet igényel.

Abban a világban, ahol a média a negyedik hatalmi ág és ilyen nagy tudatformáló ereje van, a történészeknek még nagyobb a felelősségük. Különösen azért, mert a kommunizmus is legyártotta a maga abszolút igazságát, s úgy tűnik, olykor a média is ugyanúgy kreál abszolút „igazságokat”, sokszor történelmi témákban is.

888.hu: Mi '56 és a rendszerváltás legnagyobb üzenete a mai fiatal generációk felé? Könyvedben erre is szeretnél reflektálni, jól gondolom? Közvetíteni a történelem folytonosságát és tanulságait.

Kovács Emőke: Nagyon nagy generációs különbségeink vannak. Az '56-osok nem igazán értik a rendszerváltókat, a mostani fiatalok nemcsak az '56-osokat nem értik, hanem a rendszerváltókat sem. Olyan 20. századi történelmünk van, amelyben lehetőségünk sem volt a traumák feldolgozására. Ezek a traumák rakódtak egymásra és értelemszerűen, a mostani fiatalok nem tudják ennek terhét viselni. Ez egy ösztönös mechanizmus, nem szabad elítélni őket. Ezért a könyvemben olyan történeteket hozok, amelyek leginkább az akkori fiatalokról szólnak. Amelyek arról szólnak, hogy fiatalként is lehet felelősségteljes döntéseket hozni: odaállni a szabadság eszméje, nevezetesen 1956 mellé. Másrészről ezen írásoknak van egy másik fontos tanulsága: a mostani húszasok, harmincasok már készen kapták a szabadságot. De a szabadság – főleg, ahogy a magyar történelem tanúsítja – nem evidencia. Óvni és vigyázni kell rá.

Szükség lenne a történelem tanulságainak a közvetítésére, de ehhez szükség lenne egy egészséges társadalmi párbeszédre, szükség lenne arra, hogy megszűnjön a kommunizmus bűneinek tagadása. Amíg ez nem történik, nagyon sok a tennivaló, össztársadalmi és egyéni szinten egyaránt. Addig, amíg akad olyan magyar politikus napjainkban, aki szerint 1956-ot fasiszták „csinálták”, addig nagyon nagy a gond. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy annak ellenére, az említett politikusnő esetében pártja kizárást helyezett kilátásba, ez nem történt meg. Persze erről már elfelejtettek tudósítani bennünket. Ezek egyébként azok az elhallgatási mechanizmusok, amelyeket szintén a diktatúra évtizedeiből örökítettek át ránk. Kérdezem: ha folyamatos az elhallgatás, hogyan lehet beszélgetni, párbeszédet kezdeményezni, hogyan lehet az "igazat mondd, ne csak a valódit" elvet követni? Pedig nincs más út, csakis ezt az elvet követhetjük, és igen, ez nagyon sok fájdalommal jár az elején. Tulajdonképpen diktatúrában élni olyan, mint függőségben élni. A gyógyulási mechanizmus is hasonló: felismerni a traumát, beszélni róla, megtalálni a terápiát, begyógyítani a sebeket, újrakezdeni, egyéni, majd közösségi szinten is felépülni.

888.hu: Milyen az európai és magyar jelenkor egy történész szemével? 

Kovács Emőke: Ellentmondásos. Magyarország Európa része, sosem akart más lenni. Az összes szabadságharcunk, küzdelmünk éppen arról szól, hogy mi magyarok, nem akartuk elveszíteni az európai értékeket, az európai eszméket, s még az életünket is hajlandók voltunk kockáztatni mindezért.

Nem szabad elbizonytalanodnunk, az európai értékeket őriznünk kell, példát mutatva ezáltal Kelet-Közép-Európa országainak is. Európa és Magyarország történetében akadtak már hasonló korszakok, a jelenlegi helyzet kulcsa a felelős gondolkodás. Hogy ez a felelős gondolkodás a politikai vezetésben Európa-szerte megjelenik-e, ez fogja meghatározni az elkövetkezendő évek, évtizedek európai és magyar történelmét.

888.hu: A könyvet elolvasva úgy érzem, hogy az írás egyfajta mementóként akar szolgálni, hogy a kommunizmus áldozatainak személyes történetét és hőstetteit soha ne feledjük. Miért vannak veszélyben ezek az emlékek?

Kovács Emőke: Nagyon felgyorsult a világ, ezért hajlamosak vagyunk gyorsan is felejteni. 1848 eszmerendszere is példaértékű, de az már valóban nagyon távol van. 1956 eszméje, az 1956-osok tartása azonban még élő példa. Mindig érdemes figyelni a fiatalabbak arcát, amikor szembesülnek egy-egy élő tanúval, átélővel, egy 56-os pesti vagy vidéki sráccal és rájönnek: ez nem fikció, aki beszél hozzájuk, nem egy netes profil, ez a valóság. Ezt az élményt, ezt a hatást lenne érdemes megtartani, életben tartani.

A fiatal generáció lehet, hogy ideig-óráig kedveli a felkapott sztárokat, tartalom nélküli embereket, de elég rövid idő alatt eszmélnek és tovább keresik azt a személyt, aki tiszteletet ébreszt bennük. Mert a fiatalok szeretik az ideálokat, abból pedig nagyon kevés akad napjaikban. De az 1956-os szereplők közt olyan karizmatikus férfi és női alakokat találhatunk, akiknek tényleg filmbe illő életük és tartásuk van, s köztünk élnek. Túléltek válságos élethelyzeteket, felelősségteljes döntéseket hoztak, fel kellett dolgozniuk a múltbéli történéseket, azt hogy évtizedekig ellenforradalomként beszéltek '56-ról, azt hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadta Kádár kicsinyes ajánlatait – mindezzel élni nemcsak példaértékű, feltételezhetően olyan életigazságok birtokában vannak a köztünk élő '56-osok, amik ösztönző, motiváló erejűek lehetnek, persze nemcsak a fiataloknak.

888.hu: Rendhagyó a könyv képanyaga. Honnan származnak a fotók?

Kovács Emőke: A könyvet illusztráló fotók önmagukban kordokumentumok. Kaposváron kerültek elő, pár évvel ezelőtt. Egy munkagép fordította ki a földből azt a befőttesüveget, amely a korabeli fotográfiákat rejtette. Egy kaposvári fotós ugyanis megörökítette a somogyi megyeszékhely forradalmi napjait. Láthatjuk közelről az arcokat, a nagy tömeget, a kopottas ruhában vonuló, de sugárzó arcú szimpatizánsokat. Kevés korabeli fotó áll rendelkezésünkre az 1956-os forradalomról. A képek nagy részét a készítők már a szovjet intervenciót követően megsemmisítették. Kaposvár a szülővárosom, de a kötetben több somogyi vonatkozású írás is található, mindezek miatt különösen fontos volt számomra a képek jelen könyvben való bemutatása.

888.hu: Miért pont ezt a Sujánszky idézetet emelted ki a könyv elején? Van ennek valamilyen személyes jelentése? Vagy valamit közvetíteni akar a jövőre nézve?

Kovács Emőke: Igazán örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Néhány lírai sorról van szó, gondolhatjuk, ez csak egy hangulati elem. Részben az, de csak részben, ennél sokkal többet jelent. Amikor megismertem Sujánszky Jenő történetét, többszörösen is hatással volt rám. Az egykori, siófoki származású hadapród, akinek családjától elvették a vagyonát, nyomorogtak, nem tanulhatott, titkos ellenálló mozgalmat indított, majd bebörtönözték. 1956-ban szabadult, majd emigrált, s a mai napig Párizsban él és ébren tartja 1956 eszméit és eszményét. Már önmagában ez is megindító. Aztán többszöri levelezést és beszélgetést követően említett nekem egy verset, melyet a börtönben írt. Mert volt egy irodalomkedvelő szerelme, aki megszerettette vele a verseket, és amikor ezt a meglehetősen pragmatikus gondolkodású, szilárd tartású fiatalembert utolérte a végső elkeseredés (azt hitte, kivégzik), nem tudta másban, csak versben kifejezni. S a mű fennmaradt. S bár a halálról és az elmúlásról szól, mégis az élni akarás, a küzdés, a kitartás mintapéldája. Ráadásul még fent is maradt az utókor számára. Szerettem volna mindezt megosztani az olvasókkal is.