Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Elsőként a 888-nak nyilatkozott a zágrábi földrengésről a helyi magyarok vezetője

Horváth Tamás

2020.03.23. 09:17

Balázs Piri Zoltán lapunknak elmondta, szerencsére nem tudnak magyar sérültről.

Vasárnap kora reggel rövid időn belül két földrengés rázta meg Horvátországot. Az 5,3-as és 5-ös erősségű rengések epicentrumai Zágráb közvetlen közelében voltak. A természeti csapásban közel húszan sérültek meg, egy 15 éves kislány állapota súlyos – nyilatkozta a 888.hu-nak Balázs Piri Zoltán, a Zágrábi Magyar Kisebbségi Önkormányzat elnöke, akit külvárosi otthonában ért a földmozgás reggel fél 7 körül.

Hatalmas dübörgésre ébredtünk. Ekkora földrengést még soha életemben nem tapasztaltam. Az volt a szerencse, hogy nem tartott sokáig, 5-10 másodperc után véget ért

– emlékezett vissza a történésekre Balázs Piri Zoltán.

A zágrábi magyarok vezetője kiemelte, nem sokkal később egy másik, valamivel gyengébb intenzitású földrengés is történt, ez azonban már az utcán érte a lakókat, akik az első rengés után kimenekültek a házaikból.

Mi, akik a külvárosban lakunk, relatíve jól megúsztuk a történteket, a városközpont egyes épületeiben azonban komoly károk keletkeztek

– húzta alá Balázs Piri Zoltán.

Elmondása szerint közel száz épület rongálódott meg, melyek egy része lakhatatlanná vált. Az ilyen házak lakóit a koronavírus-járvány miatt üresen álló kollégiumokban szállásolták el.

Balázs Piri Zoltán

Rátérve a személyi sérülésekre, Balázs Piri Zoltán a 888-nak elmondta, tudomása szerint 15-20 könnyű sérült van, egy 15 éves lány állapota pedig súlyos.

Korábban az interneten azt lehetett olvasni, hogy egy 15 éves fiú életét vesztette a természeti katasztrófában. Azóta azonban kiderült, hogy egy hasonló korú lányról van szó, aki nem halt meg, viszont újra kellett éleszteni, miután a földrengés következtében ráesett valami

– hangsúlyozta a magyar kisebbségi vezető.

Balázs Piri Zoltán örömét fejezte ki, hogy a vasárnapi földrengésnek nincsen magyar sérültje, a nagyjából 1300 (a 2011-es népszámlálás adatai szerint hivatalosan 825) fős zágrábi magyar közösség minden tagja biztonságban van.

Komoly károkat okozott a vasárnapi földrengés Zágrábban | Fotó: MTI

A földrengés okozta káoszban az emberek nem igazán tudtak odafigyelni a koronavírus-járvány miatt előírt, nagyjából kétméteres távolságtartásra.

Ne legyen igazam, de ez még visszaüthet

– szögezte le Balázs Piri Zoltán, aki azt is elmondta, hogy az aggodalma főként azért indokolt, mert a legtöbb regisztrált koronavírusos fertőzött Zágrábban van.

A kisebbségi önkormányzat elnökétől azt is megtudtuk, hogy a járvány miatt villamossal már nem lehet közlekedni, valamint az erősen megritkított buszjáratokra is csak azok szállhatnak fel, akik rendelkeznek igazolással arról, hogy a munkahelyükre való eljutáshoz mindenképpen használniuk kell a tömegközlekedési eszközöket.

A legtöbb munkahelyen már otthoni munkavégzés van, az üzletek közül csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak lehetnek nyitva

– ismertette a horvátországi helyzetet a 888 olvasóival Balázs Piri Zoltán.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére