Címke: vakcina
Százmillió dózist vásárol a Pfizer/BioNTech vakcinájából egy kínai gyógyszercég
A Fosun sanghaji székhelyű gyógyszercég szerdán bejelentette, hogy százmillió dózis koronavírus elleni vakcina behozataláról kötött megállapodást a német BioNTech gyógyszergyártóval, amely az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki oltóanyagát.
Oroszország összes régiójában megkezdték az oltást
Akik megkapták, egy alkalmazáson keresztül töltik fel naponta, hogy milyen az egészségügyi állapotuk, hogy monitorozni tudják és korán kiszűrni a szövődményeket.
Karácsony előtt engedélyezik a Pfizer vakcináját Európában
Várhatóan december 23-án adja ki az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNTech által kifejlesztett oltás forgalmazási engedélyét – jelentette kedden egybehangzóan két német lap, a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Magyarországon továbbra is a járvány lassítása a cél
Decemberben már érkezhet kis mennyiségben koronavírus elleni oltóanyag Magyarországra, de a lakosság tömeges oltása majd 2021-ben kezdődhet meg – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Trump: az egészségügyi dolgozók az elsők között kapják meg a vakcinát
A Fehér Házban dolgozók nem az elsők között kapják meg az engedélyezett oltóanyagot az új típusú koronavírus ellen, hacsak nem különösen indokolt – tudatta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren, helyi idő szerint vasárnap éjjel.
Szlávik: Most kell vigyázni azért, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen!
Európában nagyon sok országban nem sikerül leszorítani az új esetek számát karácsonyra, Magyarországon pedig egyelőre platón van a járvány, amit azt jelenti, hogy az új esetek, a kórházban fekvők és a halottak száma sem változik – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Kuvaitban is engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcinát
A kuvaiti hatóságok engedélyezték a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását – derül az ország egészségügyi minisztériumának vasárnapi bejelentéséből.
A kormány minden lehetőséget kihasznál, hogy biztonságos védőoltáshoz jusson Magyarország
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb legyen bevizsgált és biztonságos koronavírus elleni védőoltás – hangsúlyozta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.