Címke: usa
Kim Dzsongun már megint a kedvenc játékával játszadozott
Újabb rakétakísérletet hajtott végre Phenjan.
Úgy tört el Epstein nyaka, mint akit megfojtottak
Amerikai sajtóértesülések a Clintonékkal jó kapcsolatot ápoló pedofil milliárdos boncolási eredményeire hivatkozva azt írják, kifejezetten gyanúsak Epstein halálának körülményei.
Továbbra is gyanús a Clintonékkal jó kapcsolatot ápoló, pedofil Epstein halála
Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentése szerint személyi változásokat hajtottak végre annak a manhattani börtönnek az irányításában, ahol az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt milliárdos, Jeffrey Epstein meghalt.
Trump nem tökölt, odavágott a bevándorlóknak
Nem kapnak majd amerikai vízumot és tartózkodási engedélyt azok a bevándorlók, akik állami támogatást kérnek – jelentette be még hétfőn a Fehér Ház.
Erről tárgyalt Donald Trump és Boris Johnson
Donald Trump amerikai elnök hétfőn partnerségről és globális biztonságról egyeztetett telefonon Boris Johnson brit kormányfővel – közölte a Fehér Ház.
Trump diplomáciából oktatta ki Macront
Elégedetlenségét fejezte ki csütörtökön Twitter-profilján Donald Trump amerikai elnök Emmanuel Macron francia államfő Iránnal kapcsolatos diplomáciája miatt.
Trump ismét alaposan helyretette Barack Obamát
Donald Trump amerikai elnök frappáns módon válaszolt kedden a Twitteren elődje, Barack Obama hétfői megjegyzéseire a hétvégén elkövetett két tömeggyilkossággal kapcsolatban.
Nemcsak az európai, de a mexikói migrációt is megpróbálják kihasználni az iszlamisták
Sajnos az, hogy a terroristák a migrációt felhasználva próbálnak Európába vagy az Egyesült Államokba beszivárogni, mára már nem feltételezés, hanem tény.
Hollywood már megtalálta az El Pasó-i lövöldözés felelősét: természetesen Donald Trump az
Nyilván, ki más hibája lehetne?