Címke: usa
Az ENSZ szerint 180 ezer civil rekedt Moszulban
Közel 800 ezer civil menekült el az iraki Moszulból február óta, amikor elkezdõdtek a katonai mûveletek.
Ennyi volt, elszálltak Észak-Korea "álmai"
Az Egyesült Államok hadserege kedden egy olyan tesztet hajtott végre, amelyben sikeresen el tudták hárítani egy interkontinentális ballisztikus rakéta támadását. Ha egyelõre még nem is tökéletes a technológia, mégis úgy tûnik: Észak-Korea "álmai" szertefoszlottak.
A Fehér Ház szerint nincs feszkó Trump és Merkel között
A Fehér Ház szóvivõje, Sean Spicer szerint semmi probléma nincs az amerikai elnök és a német kancellár között. Mint a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: kettejük viszonya "hihetetlenül korrekt".
A muszlimok 2050-re megduplázzák a számukat Amerikában is
A Pew Research Center elõrejelzése szerint Amerikában 2050-re minimum megduplázódik a jelenleg 3,3 milliós muzulmán vallási közösség létszáma. Erre az idõre Európában már a lakosság 10 százaléka lesz iszlámhívõ. Az évszázad végére már az iszlám lesz a kereszténység helyett a világ legnagyobb létszámú vallási közössége. A szakértõk szerint ahogy eléri majd az iszlámhívõk számaránya egy társadalmon belül az 5 százalékot, úgy a muszlimok követelni fogják maguk számára a saría alapú önrendelkezési jog gyakorlásához való jogot.
Börtön a szegénységért: sok ezer amerikai ül csak azért, mert nincs pénze az óvadékra
Több amerikai lap is arra hívja fel a figyelmet, hogy valami félresiklott az USA óvadékos rendszerére épülõ igazságszolgáltatás mûködésében. A hírek szerint az Egyesült Államokban a jelenlegi jogalkalmazási gyakorlat miatt, ártatlanul is könnyen börtönben találhatja magát bárki, akár hosszabb idõre is, ha épp nincs annyi pénze, hogy kifizesse az óvadékot a szabadon bocsátásáért.
Hatalmasat sivalkodott a német külügy Trump miatt
Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfõn Berlinben német hírportálok szerint.
Japánnál betelt a pohár Észak-Korea miatt
Japán tiltakozását fejezte ki és válaszlépéseket jelentett be, Kína viszont önmérsékletre intett a hétfõ hajnalban végrehajtott észak-koreai rakétakísérletet követõen.
A kommunisták nem teketóriáznak
Ha hétvége, akkor rakétakísérlet: a dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint északi, kommunista szomszédjuk hajnalban ismét felbocsátott egy ballisztikus rakétát.
Komoly szigorítások jönnek az amerikai légi járatokon
Az Egyesült Államok várhatóan megtiltja a laptopok felvitelét a bel-és külföldi légi járatok fedélzetére.
Merkel: Európa csak magára számíthat
A német kancellár szerint jó viszonyt kell ápolni a partnerországokkal, de Európának saját kezébe kell vennie sorsát, mert meglátása szerint egyre kevésbé számíthatunk külsõ segítségre.