Címke: soros györgy
"Soros Görgy olyan jótevõje Magyarországnak, mint Széchenyi István"
Így nyilatkozott Konrád György az idõs agitátor kapcsán, majd hozzátette, hogy a Németh Szilárd által megfenyegetett civil szerveteknek be kellene perelniük az Orbán-kormányt.
A magyarok többsége kifejezetten nem kedveli Soros Györgyöt
A Századvég Alapítvány decemberi közvélemény-kutatása szerint Soros György amerikai üzletember és a szervezetei által képviselt aktivista, beavatkozó politika is kifejezetten népszerûtlen Magyarországon.
Viszlát Gyuri bá!
8 ok arra, hogy tényleg távozásra bírjuk Soros Györgyöt és szervezeteit (legalább a magyar belpolitikából).
Ebben az országban sem kérnek Soros Györgybõl
Már a macedónok is torkig vannak az idõs agitátor tevékenységétõl.
Bill Gates a leggazdagabb, de hányadik Soros György?
A Bloomberg legfrissebb felmérése szerint a tavalyi évben tovább tudták gyarapítani vagyonukat a világ leggazdagabbjai.
Beismerte: Vona Gábor szövetséget kötne a Soros-féle LMP-vel
Vona Gábor nem mindennapi beismerõ nyilatkozatot tett: elmondása szerint a Jobbik és az LMP partnerként, sõt bizonyos ügyek mentén szövetségesként tekint egymásra. Azt azonban elfelejtette Vona Gábor, hogy a DC Leaks által korábban kiszivárgott dokumentumok között elõkerült Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselõjének a neve is, mint a Soros György által létrehozott Open Society egyik megbízható partnere.
Politico: 2017-ben jön Soros György, a baloldal hõse és megvédi az európai liberalizmust
A brüsszeli kiadású Politico szerint jövõre Magyarországról leginkább Soros György fogja meghatározni az európai politikát. A szerkesztõség úgy véli, 2017-ben nélkülözhetetlen lesz a liberalizmus jelképének számító, a nemzetállamiság kérlelhetetlen ellenfeleként ismert Soros ideológiai frontszolgálatba hívása, mivel az európai liberalizmus most a nacionalizmus ostromának van kitéve.
Fény derült a magyar Soros-hálózat tagjaira
Pár nappal az amerikai elnökválasztás elõtt váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations, azaz Nyílt Társadalom Alapítványok. Az eddig inkább rejtõzködõ szervezet beszámolójából kiderül, hogy összesen hatvanöt civil szervezetet, egyesületet, alapítványt támogatott az elmúlt esztendõben több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben. Lássuk, melyek ezek.
Elképesztõ rendõrségifénykép-összeállítás Soros György katonáiról
Kevesebb mint egy héttel ezelõtt Donald Trump csúfos vereséget mért a demokraták által indított Hillary Clintonra, melynek hírét a magukat demokratának mondó, ámde erõszakos, Soros-féle tüntetõk meglehetõsen nehezen tudták megemészteni. A leghevesebb összecsapások az oregoni Portland városában történtek. Lássuk, kik is vettek részt ezeken a "demokrata" megmozdulásokon.