Címke: soros györgy
Szervezett politikai akció zajlik a migránskártyákkal
A migránsoknak osztogatott anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû adásában.
Úgy be volt állva Juncker, hogy felemás cipõben ment tárgyalni
Úgy tûnik, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker már olyan súlyos függõségi problémákkal küzd, hogy öltöztetni sem képes önmagát.
Meotti: Az erõs Európa ideje lejárt - a tét a túlélés
Guilio Meotti olasz újságíró a romló európai demográfiai mutatók alapján felhívja rá a figyelmet, hogy Európa a jelen pályán mozogva kizárólag vesztesként jöhet ki a túléléséért folytatott küzdelembõl. Rámutat, hogy egyre több neves szerzõ foglalkozik a kontinens halálával, miközben a politikai vezetõk egy része a bevándorlásban, egy másik pedig a családok támogatásában és a gyermekvállalás ösztönzésében látja a megoldást.
Nem szabad Soros Györgyöt bírálni a holland közmédiában
Már régóta sejteni lehet, hogy a nyugat-európai liberális médiumok felett komoly befolyással rendelkezik Soros György, ennek egyik kézzelfogható bizonyítékának pedig a napokban szemtanúi is lehettünk. Ugyanis a holland köztelevízió oldalán megjelent egy Sorost bíráló cikk, amelyet rövidesen eltüntettek a szerkesztõk.
Hangfelvételek alapján bukott le a Soros-egyetem
Nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem az amerikai Bard College-dzsal közösen - derül ki egy, a Magyar Idõk birtokába került felvételbõl. Enyedi Zsolt, az egyetem rektorhelyettese a lapot arról tájékoztatta: mindössze oklevél szerezhetõ az egyetlen "szakon", amelyet a CEU a tengerentúli intézménnyel együttmûködve hozott létre. A Soros-egyetem így továbbra sem felel meg a felsõoktatási törvénynek.
Hiába a Soros-milliók és a hollywoodi hátszél, a republikánusoké lett Florida
Hiába támogatták Soros Györgyék is a Demokrata Párt jelöltjét, Andrew Gillummot, hiába állt ki mellette szinte fél Hollywood, mégis a Republikánus Párt jelöltje zsebelte be Floridát.
A Soros-egyetem megzsarolta Magyarországot
Csütörtökön délután háromnegyed egyre az egyetem auditóriumába hívta az összes diákot Michael Ignatieff, a CEU rektora, ahol bejelentette, hogy ha december elsejéig a kormány nem írja alá a szerzõdést, akkor Bécsbe költözik az egyetem.
Az ENSZ szerint a burkatilalom sérti muszlim nõk emberi jogait
A Soros György befolyása alá tartozó ENSZ Emberi Jogi Bizottságának állásfoglalása szerint a 2011-ben bevezetett burkatilalom aránytalanul korlátozza a franciaországi muszlim nõk emberi jogait.
Soros után Brüsszel is lapátolta a Brexit-ellenes tüntetésbe a pénzt
Az európaiak már megszokhatták: ha a népakarat tiszteletben tartása kerül szóba, akkor sem Soros Györgyre, sem pedig Brüsszelre nem számíthatnak.