Címke: piszkostizenkettõ

A talajt vesztett ellenzéki sajtómunkások azt gondolják, hogy a londoni terrortámadás Orbán népszerûségét növeli, ezért jobb minél kevesebbet beszélni róla.

Sokan emlékeznek arra, hogy a boldogság kereséséhez való jogra hivatkozott Rocky Balboa bokszolói engedélyének megtagadása kapcsán az azonos címû filmalkotásban. A fikció és a valóság találkozása itt tetten érhetõ, hiszen az Egyesült Államokban a Loving vs. Virginia ügyben a Legfelsõbb Bíróság precedenst teremtve alkotmányellenesnek nyilvánította a házasság bõrszín alapján való korlátozását, többek között a boldogsághoz való jog alapján. A fogalom a magyar jogtörténetben is visszaköszön, továbbá gyakran használják fordulatként politikai vezetõk, legutóbb a kormányfõ és a köztársasági elnök beszédében is megjelent.

Vona Gábor persze néhány éve még a kiváló iráni Forradalmi Gárdát akarta masíroztatni Budapest utcáin, úgy is mint választási megfigyelõket. Azóta rabbiknak próbál hízelegni, néppártosít, és beszállt a bullshit-bizniszbe is.

Hogy Vona Gábor mindent Orbán Viktortól lesett el, arról felesleges vitát nyitni.

Sokan felháborodtak az Együtt tavaly októberi fütyülõs akcióján, egyesek kegyeletsértésrõl, 1956 eszméjének meggyalázásáról beszéltek. Úgy hírlik, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett nemzeti ünnepen is folytatni kívánják a zavarkeltést. A magyar emberek egy jelentõs része értetlenül szemlélte a sípolók legutóbbi akcióját, mint ahogy az sem könnyen értelmezhetõ, milyen alapon tehették ezt meg minden következmény nélkül. A hazai liberális jogfelfogás, az alapjogi fundamentalizmus szerint a válasz egyértelmû, jelesül ezt a gyülekezési jog lehetõvé teszi. Sõt az egységes bírói gyakorlat is... Ez azonban nem teljesen igaz.

Akkor ugyanis lenne alapja annak, hogy égetõ szükség van a gender szakra. Az agyonismételt mítosszal szemben az igazság az, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénzt kap a nõ, mint a férfi, ellenkezõ esetben az aktus (nem olyan aktus!) törvénytelen.

Már négy napja várom, mikor robban fel az európai és német politikai közvélemény, de nem történik semmi, pedig Angel Merkelrõl kiderült, hogy nagyobb hazug, mint Gyurcsány.

A 2015-ben megindult népvándorlással az etnikai és kulturális homogenitás jelentése és értékelése jelentõsen módosult Európában. A nyugati alapvetõen multikulturális identitású országokon belül fellángolt egy vita, de az alapjaiban homogénnek tekinthetõ néhány ország került igazán a nyugati politikai célkeresztjébe. A kérdés jogos és szükségszerû megvitatása helyett azonban egy a felszín alatt zajló identitásháború bontakozott ki, amiben lehetetlennek látszik békét kötni.

Milo Yiannopoulost a hazai sajtó észre sem vette addig, amíg nem a feltételezett "bukásáról" szólt a történet, pedig addigra már háromszor a feje tetejére állította az amerikai nyilvánosságot.