Címke: piszkostizenkettõ

A szalon beltagjai most ízlelgetik az igazságot, amelyet végre nem mi mondunk.

Ha nem is sokat, de azért elgondolkodtam, hogy érdemes-e írni Molnár Áronról. De ki az a Molnár Áron? Na igen, ezért gondolkodtam el. Mert nagyon-nagyon kevesen tudják, hogy kicsoda, és persze érthető, hogy nem tudják. De van benne valami tipikus, valami önmagán túlmutató. Ő nyilván hihetetlenül egyedinek érzi magát, pedig – fájdalom – messze nem az.

Tegyük világossá, hogy a „buzitéma“ politikai témává emelése nem éppen kívánatos. Ez ugyanis az a manőver, amit a liberális demokrácia civil vallása diktál. És mint minden vallásba, áldozatok ebbe is kellenek.

A multik révén az utóbbi időben Magyarországra is egyre inkább begyűrűzik az a baloldali és liberális körökből elburjánzó identitáspolitika, mely sikerrel hullajtotta atomjaira a nyugati társadalmakat.

Új fogalmat ismertem meg: „karbonsemleges zenekar”.

Az őszinteség teljes hiánya. Ez itt a probléma.

Miért van az, hogy a nagy szabadságideológia kötelezően szeretetté kíván tenni dolgokat? Nem az elfogadásról van szó, hanem a kötelező szeretésről. A „májuselsejézésről”.

Minden hatalom, amikor uralomra jut, a szimbólumai rögtön ott láthatóak a katonai és rendőri szervek uniformisán, egyenruháján, de legfőképp a sapkáján.

„És le is fognak állni, ha mi azt mondjuk.”

A kultúrrendőr – Pozsonyi (b)irodalma 21.