Címke: p12

Az őszinteség teljes hiánya. Ez itt a probléma.

Miért van az, hogy a nagy szabadságideológia kötelezően szeretetté kíván tenni dolgokat? Nem az elfogadásról van szó, hanem a kötelező szeretésről. A „májuselsejézésről”.

Minden hatalom, amikor uralomra jut, a szimbólumai rögtön ott láthatóak a katonai és rendőri szervek uniformisán, egyenruháján, de legfőképp a sapkáján.

A Coca-Cola beleszart a ventilátorba, és úgy tűnik, az értelmiségi buborékban működik a marketing.

Minden kétséget kizáróan feleséket illeti a rangos díj.

Az ellenzéki propagandamédiumok dolgozói szeretnek úgy tenni, mintha olyan igazi, olyan valódi újságírók lennének. Szívesen beszélnek erről, díjakat osztogatnak egymásnak, idézgetik egymás bölcsességeit és persze gyűlölik a nem ellenzéki embereket. Egyik legfőbb ismérvük, hogy úgy tesznek, mintha oknyomozást folytatnának. Ahogy a hollywoodi filmekben látták. Megannyi Bob Woodward.

Hogy ennek az országnak úgy a harmada, de meglehet, hogy a fele irigy, suttyó lelketlen idiótákból áll, bizonyításra sem érdemes ténykérdés.

Másfél hete folyamatosan ezt a kifejezést hallgathatjuk. A demokrácia ünnepe. Mi más is lenne az, mint az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás. Ami, mint minden ellenzéki politikustól, ellenzéki szakértőtől, ellenzéki elemzőtól és persze ellenzéki propagadamédiumtól megtudható, hihetetlenül sikeres volt. És ami sikeres, annak persze a végeredménye megkérdőjelezhetetlen.

Provokáció a köbön.

Az elvesztett francia uniós választás után nagyjából másfél héttel történt: a normandiai partraszállás 75. évfordulóját megünnepelték Angliában is. Beszélt Macron elnök is. Felolvasta a francia ellenállás egyik gyerekhősének kétségtelenül szívbemarkoló levelét.