Címke: p12

A Budai Liberális Klubban jártam. Túlzás lenne azt mondani, hogy gyakori vendég vagyok, ez volt az első látogatásom a Margit körúti lakásklubban. Demszky Gábor miatt mentem, meghallgatni Budapest 1990 és 2010 közötti főpolgármesterét.

Megdöbbentő és elkeserítő az a hangvétel, amely kíséri egy közismertté és közkedveltté vált erdélyi magyar termékkel kapcsolatos botrányt. A szervezési hiba megállapításával nincs bajom, hiszen maga a cég is elismerte azt, és lépéseket is tett az érintettek kiengesztelésére. Hozzáteszem, hogy a hiba egy örvendetes meglepetésből adódik, miszerint sokkal többen vonzódnak a feltörekvő magyar termékhez, mint amire számított a cégvezetés. Szeretném megérteni, hogy minek a hatására alakult ki ekkora indulathullám az ügy kapcsán. Fontosnak tartom az okok megismerését, mert a kortünetként megjelenő probléma mértéke meglepett, és csak úgy lehet ellene tenni, ha pontos diagnózist állítunk fel róla.

Bár pontosan tudtam, mire számíthatok, vettem egy nagy levegőt, és megnéztem a felvételt.

Menekülni gyáva dolog, leginkább azok teszik, akik félnek. Egy tiszta lelkiismeretű, egyenes ember ritkán teszi, inkább megáll és szembenéz a konfliktussal. Azt már korábbról tudjuk, hogy a szocik a legritkább esetben sem tartoznak ebbe a kategóriába, ezért nem meglepő, hogy inkább a futást választják.

Nézzük a tényeket: egy afgán migráns felvágta egy 19 éves fiú hasát Lyon egyik elővárosában a buszpályaudvaron, nyolc másik embert pedig megsebesített – közülük hárman napokig szó szerint élet és halál között voltak. Ezek tények.

Többek között azt nem kedvelem a balliberális médiában, hogy mindenből politikát csinál, még abból is, amiből nem kellene. Így történt ez a Tankcsapdával, Magyarország legkedveltebb rockzenekarával is.

Ha nem is sokat, de azért elgondolkodtam, hogy érdemes-e írni Molnár Áronról. De ki az a Molnár Áron? Na igen, ezért gondolkodtam el. Mert nagyon-nagyon kevesen tudják, hogy kicsoda, és persze érthető, hogy nem tudják. De van benne valami tipikus, valami önmagán túlmutató. Ő nyilván hihetetlenül egyedinek érzi magát, pedig – fájdalom – messze nem az.

Hisszük, hogy velünk az Isten, és hisszük, hogy velünk cselekszik az olthatatlan hazaszeretet, amely szilárd hittel oltalmazva segít megvédeni a Hazát!