Címke: orbán viktor
Erről volt szó Orbán és Putyin közös sajtótájékoztatóján
A felek több fontos kérdésben is megállapodást kötöttek, majd ezekről tájékoztatták a honi és a nemzetközi sajtó képviselőit.
Fidesz: az a Gyurcsány „putyinozik”, aki kormányfőként a villájába hívta, barátjának nevezte és ölelgette az orosz elnököt
A nagyobbik kormánypárt elképesztőnek nevezte az ellenzék képmutatását Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásával kapcsolatban.
A sivalkodás ellenére gyakori vendég az orosz elnök az európai fővárosokban
A honi és nemzetközi liberális felebarátaink előszeretettel sivalkodnak akkor, amikor Vlagyimir Putyin a hazánkba látogat. Csupán azt felejtik el, hogy az orosz elnök igencsak gyakran vendégeskedik a többi nyugati országban is, amelyről nem hajlandóak tudomást venni.
Orbán: a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája
A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.
Nagyon jók a magyar-szlovén kapcsolatok
Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután tárgyalt Marjan Sarec szlovén kormányfővel.
Orbán Viktor: Higgy, remélj, szeress!
Orbán Viktor miniszterelnök Nick Vujicic prédikátorral, motivációs trénerrel találkozott, aki Budapestre érkezett. Az erről készült videót osztotta meg a kormányfő a közösségi oldalán.
David B. Cornstein: az Obama-adminisztráció párbeszéd helyett csak kritizált
Jó úton haladnak az amerikai–magyar kapcsolatok, ebben pedig fontos szerepe volt a diplomáciai szemléletváltásnak is David B. Cornstein amerikai nagykövet szerint.
Orbán Viktornál vendégeskedett Nick Vujicic
A nemzetközi hírű prédikátor a magyar kormányfőnél vendégeskedett.
Orbán: a magyar érdek az, hogy a törökök Szíria felé nyissák ki a kapukat a migránsok előtt
Magyarországnak az az érdeke, hogy Törökország Szíria felé nyissa ki a kapukat a migránsok előtt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Elismerte egy olasz liberális politikus, hogy pénzt kaptak Sorostól
Véleménye szerint Sorostól támogatást kapni sokkal jobb, mint Orbán Viktor szövetségesének lenni.























































































