Címke: németország
Őrizetbe vettek három feltételezett iszlamista terroristát Németországban
Őrizetbe vettek kedden a németországi Offenbachban három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet híveiként terrorcselekményre készültek.
Német képviselők: a Fidesznek a Néppártban a helye
A Német Szövetségi Parlament (Bundestag) kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU-CSU) frakciójának német-magyar baráti körének vezetői „határozott meggyőződésüket fejezték ki”, hogy a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye.
Hannover az első német tartományi főváros, ahol muszlim polgármestert választottak
A török származású politikus természetesen a Zöldek színeiben indult.
Ekkora vérdíjat még sehol nem tűztek ki az Antifa-tagokra, mint Németországban
A szász szövetségi tartomány legnagyobb városában évtizedek óta nem tűztek ki ilyen magas összegű vérdíjat.
Berlin szerint erősödik az illegális migráció a balkáni útvonalon
Erősödik az illegális migráció a balkáni migrációs útvonalon a német szövetségi belügyminisztérium egy belső elemzése szerint – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Harminc éve dőlt le a berlini fal
Számos ünnepséget tartanak ma ez alkalomból a német fővárosban.
Németország ráeszmélt, hogy a terrorizmus áldozatait talán nem kellene az út szélén hagyni
Miután a 2016-os berlini terrortámadás áldozatairól kvázi elfeledkezett a német állam, a kritikák hatására most új törvényeket készül elfogadni a német vezetés.
Machetével felfegyverkezett migránsok estek neki egy német diszkónak
Az antiszociális viselkedésük miatt kellett két migránst eltávolítani egy kisvárosi szórakozóhelyről, ám társaikkal később felfegyverkezve tértek vissza.
Németország kvázi menetrendszerű járatot üzemeltet az Etiópiából érkező migránsoknak
A megegyezés alapjául az ENSZ migrációs csomagja szolgál, melynek egy partnerszervezetével kötött szerződést Németország.
Házkutatásokat és kihallgatásokat tartott a német rendőrség az internetes kommentek miatt
Németországban nem lehet csak úgy véleményt nyilvánítani az interneten, ha a hatóságok gyűlöletkeltőnek tartanak egy kommentet, akkor előállíthatják az „elkövetőt”.