Címke: németország
Nógrádi: Németország lakosságának egyharmada már nem német
Nyomasztó képet festett Németország jövõjérõl Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértõ. Szerinte egy nemzedék múlva teljesen más lesz Németország, ha Berlin folytatja a nyitott kapuk politikáját.
Hogyan legyünk jugoszlávok
A német politika orwelli magasságokba emeli az "újbeszélt" (newspeak). Egyre nyilvánvalóbban központilag kidolgozott irányelvek szerint próbálják elfedni a valóságot. Németországban az is megtörténhet, hogy nem létezõ országok elmebeteg állampolgárai követnek el terrorcselekményeket.
Németországnak a tervezettnél jóval több közpénzbe kerültek tavaly a menedékkérõk
A szövetségi parlament (Bundestag) tudományos szolgálatának elõzetes számításai szerint Németországban tavaly a tervezettnél jelentõsen több közpénzt kellett fordítani a menedékkérõk ellátására és integrációjára. Az eredetileg várt 17 helyett legalább 23 milliárd eurójába került a német adófizetõknek csak tavaly a wilkommenskultur.
Merkel most igazán aggódhat: a német parlament elkaszálta a tervét
A német parlament felsõháza elutasította Merkelék azon kezdeményezését, miszerint felgyorsították volna a marokkói, tunéziai és algériai migránsok kitoloncolását. Ezzel a lépéssel a Bundesrat egy határozott nemet mondott Angela Merkel menekültpolitikájára.
Az AfD korlátozná az iszlámot, tiltaná a hidzsábot és deportálná a migránsokat
Többek között a muszlim fejkendõ, a hidzsáb viselésének betiltását is kilátásba helyezi az iskolákban és közhivatalokban az Alternatíva Németországért (AfD) most közzétett választási programja. Az AfD véget vetne a bevándorlók családegyesítési lehetõségének, de gyökeresen változtatna a nyugdíj rendszeren is, a nyugdíj folyósíthatóságát tényleges munkaévekhez kötve.
Düsseldorfban továbbra sincs nyugalom
Újabb támadás történt, ezúttal egy nyolcvanéves nyugdíjasra támadt egy ismeretlen férfi, mégpedig macsétával.
"A nacionalizmus bosszúja"
Egy új nacionalizmus kialakulása figyelhetõ meg napjainkban, mely a liberális kozmopolitizmust meghaladva realizálja, hogy a jól mûködõ nemzetállam az, ami egyedüliként képes garantálni a polgárok jogait - írja a német új jobboldal egyik meghatározó alakja, Karlheinz Weißmann.
Koszovói a düsseldorfi támadó
Több embert baltával sebesítettek meg csütörtök este a düsseldorfi fõpályaudvaron. A 36 éves elkövetõ koszovói származású.
Baltás támadás történt Düsseldorfban
Több embert baltával sebesítettek meg csütörtök este a düsseldorfi fõpályaudvaron.























































































