Címke: mszp
Medián: erõsödött a Fidesz, gyengült a Jobbik
A Fidesz támogatottsága a szavazókorú népességben egyetlen hónap alatt 4 százalékpontot nõtt, és 2011 januárja óta elõször éri el a 40 százalékot - olvasható a Mediánnak a hvg.hu portálon szerdán közzétett közvélemény-kutatásában.
Újabb botrány lengi körül az MSZP-t
Kiderült, hogy az elõzetesben lévõ Czeglédy Csaba egyik ügyvédje ellen indulhat nyomozás zsarolás bûntette miatt. Litresits András - aki az MSZP-nek a Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja - ellen az MSZP-s ügyvéd által megkárosított egyik diák tett feljelentést.
Orbán: magyar Magyarországot építünk
Nincs olyan nyomás, ami miatt Magyarországnak most rohannia kellene az eurozónába - többek között errõl is beszélt Orbán Viktor az Országgyûlésben, amikor a hozzá intézett azonnali kérdésekre válaszolt. A miniszterelnök szólt még arról is, hogy a kormány olyan országot épít, amely kiáll a nemzet egészéért, amelyben mindenki tehet elõre minden évben legalább egy lépést, és amely képes megvédeni a külsõ határait is.
"A baloldal nem az ország ügyeivel foglalkozik"
Farkas Örs politikai elemzõ szerint a baloldali pártok addig nem tudnak új támogatókat megszólítani, amíg azzal foglalkoznak, hogy milyen módon kerüljenek hatalomra, és nem az ország ügyeivel.
Eddig tartott a Botka-féle bojkott
Megállíthatatlannak tûnik a szocialisták lejtmenete. Ezt a legfrissebb kutatás is igazolja. Talán pont ezért úgy döntött a pártvezetés: feloldják a bukott miniszterelnök-jelöltjük által erõltetett média-bojkottot.
Folytatódik az MSZP mélyrepülése, a Jobbik támogatottsága is csökkent
A Nézõpont Intézet legfrissebb kutatása szerint az MSZP lassan a bejutásért fog küzdeni, a Jobbik támogatottsága hibahatáron belül csökkent, a Fideszé pedig ugyanilyen mértékben nõtt.
Kemény hete lehetett Bangónénak, pénteken el is durrant az agya
Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyûlési képviselõnõ az ATV Startban végre kiadhatta magából a férfigyûlöletet.
Botka bezáratott egy iskolát, majd átadta a Soros-féle MigSzolnak
Botka László 2002 után bezáratott egy iskolát Szentmihályon, majd 2015-tõl ingyen és bérmentve odaadta a hírhedt Soros György-féle MigSzol csoportnak, akik raktárbázisul használták az egykori iskolaépületet.
Így csalnak Botkáék
A Botka László-féle városvezetés által ledózeroltatott Mars téri piac és az ingyenesen osztogatott parkolóbérletek esetében is felmerülhet a rendõri vezetõk büntetõjogi felelõssége.
Erõsödött a Fidesz, csökkent a Jobbik támogatottsága
A kormányközeliséggel aligha vádolható Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. októberi kutatásának adatai szerint õsszel is folytatódott a Fidesz-KDNP elmúlt bõ két évét jellemzõ erõsödés.