Címke: migránsok
A német labdarúgó-bajnokság első osztályában két olyan csapat is található, melyeknek a biztonsági őrei között iszlamisták is voltak.
Rostock polgármestere szerint ezer, kétezer, de akár tíz- vagy húszezer migráns befogadása bármelyik német városnak bármikor menne, igaz, gazdasági problémákat azért okozhatna.
Szijjártó Péter: Brüsszel nyíltan bátorítja az embercsempészetet
Brüsszel és az Európai Unió egyes nyugati tagállamai leleplezték magukat, miközben ugyanis világossá vált, hogy a migrációt nemcsak a szárazföldön, hanem a Földközi-tengeren is meg lehet állítani, folyamatosan és nyíltan támogatják és bátorítják az embercsempészetet – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.
Közel ezer afrikai migráns tüntetett azért, hogy letelepedhessenek Franciaországban.
Cenzúrázta a Facebook az Alapjogokért Központ videóját
Gyűlöletbeszédre hivatkozva letiltotta a Facebook az Alapjogokért Központ „Mindenhol jó, de legjobb otthon” című videóját.
Egyre több német városban kerülnek kisebbségbe a németek
Frankfurt volt az első, de mára több olyan német nagyvárost is találni, melyben kisebbségben vannak a migrációs háttérrel nem rendelkező németek.
Az európai uniós tagállamoknak mielőbb előzetes megállapodásra kell jutniuk az érkező migránsok elosztásáról – jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság belügyi és migrációs ügyekért felelős tagja.
Migránsok jutottak át illegálisan a magyar határon, de a rendőrség résen volt
Két csoportban összesen 31 migránst tartóztattak fel a Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédek péntek éjjel és szombat hajnalban – közölte honlapján a rendőrség.
Hogy a létszámfölényük biztosított legyen, egyszerre mindig csak egy tanulót támadtak meg.
Jól halad a Közép-Amerikából érkező bevándorlási hullám megfékezésére kidolgozott rövid távú terv megvalósítása – jelentette ki szerdán Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök.