Címke: migráns
A szíriai kormány szólt a migránsoknak, hogy ideje visszatérni
Az ország nagy részét már megtisztították a terroristáktól, így arra kérik azokat, akik Európába és a többi szomszédos országba migráltak, hogy menjenek vissza és kezdjék el újjáépíteni az országot.
Merkel azért hátrált meg, mert megérezte a bukás szagát
A Bild szerdai számában azt írta, hogy Merkel a kormányfõi és pártelnöki tisztségét fenyegetõ vereség veszélye miatt kötött megállapodást Horst Seehofer belügyminiszterrel, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével.
A németek hazaküldtek 69 afgánt
Eddig ez volt a legnagyobb, Németországból Kabulba irányuló hazatelepítési akció.
Az év interjúját adta a lengyel bevándorlásellenes képviselõ
Ahogyan a nemzeti kormányunk tagjait, úgy a lengyel kormánypárti képviselõket sem kell félteni, ha egy-egy nyugati, migránssimogató riporternek kell elmagyarázniuk, hogy a tömegesen érkezõ, illegális muszlim bevándorlók és a legálisan menekültkérelemhez folyamodó egyének között sohasem szabad egyenlõségjelet tenni.
Juncker rábólintott a német migránsalkura
Az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban úgy fogalmazott, hogy elsõ ránézésre jogszerûnek látszik a szövetségben kormányzó német uniópártok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) belsõ vitáját lezáró bevándorlásügyi javaslatcsomag.
Kurz: a migránsok ne nyújthassanak be menedékkérelmet a befogadóközpontokban
Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár egy hétfõi rádióinterjúban elutasította, hogy a migránsok menedékkérelmet nyújthassanak be a közös uniós megegyezéssel létrehozandó, ellenõrzött befogadóközpontokban.
Az olaszoknál is bûncselekmény az illegális migráció támogatása
Ezt Termini fõügyésze, Ambrogio Cartosio mondta. Véleménye szerint az illegális bevándorlás és annak segítése Olaszországban is bûncselekmény, a civil szervezetek hajóinak tevékenységét ez alapján kell megítélni.
Svédország szigorúbban fogja ellenõrizni a határait
Svédország kiterjeszti a határellenõrzéseket, s ennek keretében a jövõben a repülõtereken és az eddiginél több kikötõben fogják vizsgálni az utasok útleveleit a megváltozott kockázati tényezõkre tekintettel - jelentette be a skandináv ország határrendõrsége pénteken.
Az olasz kikötõk bezárnak a migránsmentõ hajók elõtt
Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy rádióinterjújában kifejtette, hogy Olaszország kikötõi egész nyáron zárva lesznek a civil szervezeteknek a Földközi-tengeren tevékenykedõ migránsmentõ hajói elõtt.























































































