Címke: migráns
Háborús bűnökkel vádolják a szír férfit Németországban, aki levágott emberi fejekkel pózolt
A hatóságok szerint vádlott az Iszlám Állam harcosa volt.
Berlusconi a baloldal esetleges összefogásáról: nemet kell mondani a csalók kormányára!
Így kommentálta a veterán olasz politikus azt, hogy az Öt Csillag Mozgalom lehet, hogy összefog a bevándorláspárti Demokrata Párttal.
Elítélték a chemnitzi gyilkosság szír vádlottját, az iraki még szökésben van
Csütörtökön hozott ítéletet a drezdai bíróság az ügyben.
Kiskorú lányokat erőszakoltak meg egy svéd fesztiválon, nem ez volt az első eset
Rajtuk kívül tucatnyian jelentették, hogy ismeretlenek zaklatták őket.
Kommunista indulóval ünnepelték a migránsok a partra szállást
O bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao, ciao.
Felgyújtották az FPÖ irodáját Sankt Pöltenben, az egyik elkövető migráns volt
Az eset még múlt hétfőn történt, de csak most hozták nyilvánosságra a részleteket róla.
Az integráció élő példájaként emlegették a migránst, majd letartóztatták
Terrorgyanús személyként vették őrizetbe az üzbég migránst, akit ráadásul egyszer már ki is toloncoltak az országból.
Egy iraki férfi és egy szír nő akart gyerekeket átcsempészni a ferihegyi repülőtéren
Egy iraki férfit és egy szír nőt gyanúsít a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság embercsempészéssel és közokirat-hamisítással, mert két fiút és két lányt más nevére kiállított útlevéllel utaztattak. Őrizetbe vételük mellett gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.
Mióta Mexikó megállapodott az Egyesült Államokkal, hogy, hogy nem, meg tudják állítani a migránsokat
Legalább 19 ezer migránst vettek őrizetbe a mexikói hatóságok azóta, hogy a latin-amerikai ország és az Egyesült Államok június 7-én megállapodást kötött az illegális migráció megfékezéséről – tudatta a mexikói kormány.