Címke: migráns
Letartóztatásukért könyörögnek a migránsok
A migránsok azt akarják, tartóztassák le õket hivatalosan, hogy ideiglenes tartózkodási engedélyhez juthassanak.
Izrael mégis elküldi a bevándorlókat
Nem bírják elviselni az országot elárasztó migránsokat.
Egy német lap is arról ír, hogy sok iráni migráns várakozik Szerbiában, hogy az EU-ba juthasson
Az irániak 2017 óta vízum nélkül utazhatnak Szerbiába. Turistaként érkeznek repülõvel az országba, de utána benyújtják a menekültkérelmüket, vagy megpróbálnak embercsempészek segítségével illegálisan az EU területére jutni.
Napokig csoportosan erõszakoltak egy 12 éves kislányt Nagy-Britanniában
Több mint 20 év börtönre ítélték Ibrahim Hussaint, aki a vádak szerint nemcsak hogy három napon keresztül többször is megerõszakolt egy 12 éves kislányt, hanem ezt követõen felajánlotta 5 másik ismerõsének a gyermek testét.
Húszmillió dollárjába kerül New York államnak a legbrutálisabb migránsbanda elleni küzdelem
A legfõképpen hondurasi és egyéb közép-amerikai országokból származó bevándorlókból álló MS-13 nevû bûnszervezet miatt az amerikai állam 18,5 millió dollárt, azaz csaknem 52 milliárd forintot költ arra, hogy megvédje a gyerekek életét.
A franciák trükkösen próbálnak megszabadulni a migránsoktól
A nagy migránssimogatás közepette kiderült, hogy a franciák se gondolják komolyan az egészet, inkább visszadobálják a migránsokat az olaszoknak.
Le akarta fejezni megkéselt áldozatait a marokkói migráns, életfogytiglan várhat rá
Valószínû, hogy a Finnországban lecsapó migráns az Iszlám Állam szolgálatában állt. Részletek a cikkben!
Egymillió migráns kapott állampolgárságot az EU-ban
Az Európai Unió tagországai közel egymillió migránsnak adtak állampolgárságot 2016-ban.
A németek kezdenek felébredni a migránsálomból?
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértõ az M1 hétfõ reggeli mûsorában elmondta, hogy a németek elkezdtek a terrorizmus kérdésével foglalkozni, ezt jól mutatja, hogy a rendõrség vasárnap azonnal intézkedett, amikor arról értesült, hogy a berlini félmaratonon késelést akarnak végrehajtani.























































































