Címke: lmp
Reggel 7:59
Szigorítás jön Németországban; még az LMP és a DK is megelõzi az MSZP-t Budapesten; sürgetik a Clinton-ügy feltárását.
Az LMP is kiszállt az ellenzéki összefogásból
A tervezett ellenzéki összefogás összeomlani látszik még mielõtt elkezdõdött volna. Elsõként az Együtt jelentette be, hogy távol marad az MSZP-DK-P(M) tömörülés által tervezett, ellenzéki választási együttmûködési tervtõl. Szerdán az LMP vezetõi is azt közölték, hogy pártjuk már az ellenzéki összefogásról szóló tárgyalásokon sem vesz részt.
A Tárki szerint magabiztosan vezet a Fidesz-KDNP
A Tárki az elõzõ két év legmagasabb kormánypárti támogatottságát mérte. A Jobbik népszerûsége az elmúlt két év adatai alapján most a legalacsonyabb.
Kósa: három frakció egyetért a módosítás szövegével
A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetért a hetedik alkotmánymódosításnak a frakcióközi egyeztetések után kialakult szövegével, ám "politikai kérdések fennmaradtak" - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje az elõterjesztésrõl tartott szerdai négypárti - a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik és az LMP részvételével tartott - tárgyalást követõ sajtótájékoztatóján.
Ha most lennének a vasárnapi választások, újból tarolna a Fidesz
A Závecz Research felmérése szerint a Fidesz népszerûsége tovább nõtt, a Jobbiké és a szocialistáké csökkent.
Kitört a balhé az LMP-ben
Az LMP egyike társelnöke, Hadházy Ákos élesen kritizálta a másik társelnököt, Szél Bernadettet.
A kormány minden javaslatot, így a Vonáét is megfontolja
A kormány minden javaslatot megfontol az alaptörvény módosításával összefüggésben, mert nemzeti ügyként tekint a kérdésre - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kísért a múlt: a szocik megtagadják '56-ot!
Az MSZP nem írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot. A parlamenti pártok közül a Fidesz és a Jobbik elnöke, valamint a KDNP és az LMP frakcióvezetõi is ellátták kézjegyükkel a felhívást.
A gyurcsányisták szerint Szél Dettinek nem kéne annyit fecsegnie
Szél Bernadett, az LMP társelnöke az ATV mûsorában nekiesett Gyurcsánynak. Azt találta mondani, hogy Gyurcsány Ferenc jelenléte a magyar politikában egy nagyon komoly probléma.
Erõszakra buzdít a baloldal
Az elmúlt napokban, hetekben úgy tûnik, hogy végleg elszakadt a cérna a 2 százalék pártjainál, és burkoltan, vagy olykor nyíltan is erõszakra buzdítanak a megválasztott kormány ellen.