Címke: külföld
Málta sem kér a migránstaxizó Ocean Vikingből
A máltai hatóságok nem engedik meg az Ocean Viking migránstaxizó hajónak, hogy a szigetországban töltsön üzemanyagot az üzemanyagtartályába.
Gyűlöletcunami zúdult a politikusra, aki szerint elvárható, hogy beszéljen németül egy kisiskolás
Még saját párttársa is ellene fordult.
Kicsit sokáig tartott, de a svédeknek is leesett, hogy a radikális iszlám bizony rossz dolog
Többéves távollét után visszatért volna a józan ész a skandináv országba?
Ismét húszezer fölé emelkedett az égei-tengeri görög szigeteken tartózkodó migránsok száma
Tavaly ősz óta első alkalommal ismét húszezer fölé emelkedett az égei-tengeri görög szigeteken tartózkodó menedékkérők száma – derült ki a görög polgári védelmi minisztérium kedden ismertetett statisztikájából.
Belga külügyminiszter: újabb terrortámadásokra számítunk
Ébernek kell maradni, tekintettel ugyanis az utóbbi években elkövetett ismétlődő támadásokra, az elkövetkező hónapokban újabb terrortámadások elkövetésének kockázata áll fent Európa területén – jelentette ki Didier Reynders belga külügyminiszter a Bel RTL nevű belga tévécsatornának adott nyilatkozatában kedden.
Salvini „szuperhatalmat” kaphat az NGO-k felett
Az olaszországi partokra migránsokkal érkező civil mentőhajók kitiltását célozza a római kormánynak az eddigi rendelkezéseket is tovább szigorító migrációs törvénycsomagja, amelyről a római felsőházban hétfőn este kezdődhet a szavazás.
Nemcsak az európai, de a mexikói migrációt is megpróbálják kihasználni az iszlamisták
Sajnos az, hogy a terroristák a migrációt felhasználva próbálnak Európába vagy az Egyesült Államokba beszivárogni, mára már nem feltételezés, hanem tény.
Soros továbbra is küldi a hajóit, de Salvini nem hagyja magát
Több NGO hajója készül elindulni Líbia irányába, hogy migránsok emeljen a fedélzetére vasárnapi olasz sajtójelentések szerint, miközben a római parlament a Matteo Salvini belügyminiszter migrációs intézkedéseinek szigorítását készül elfogadni, akár egymillió eurós szankciókkal sújtva az ilyen tevékenységet végző NGO-hajókat.