Címke: külföld
1457 gépjárművet gyújtottak fel Franciaországban szilveszter éjjel
Van, ahol így „ünneplik” az új év beköszöntét.
Robbanás történt egy stockholmi többlakásos épületben
Robbanás történt hétfőre virradóra egy stockholmi többlakásos épületben, a lakóházban károk keletkeztek, személyi sérülésről egyelőre nem tudni.
Bloomberg egymilliárd dollárt is áldozna arra, hogy ne Trump maradjon az elnök
Michael Bloomberg akár egymilliárd dollárt is áldozna saját pénzéből arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Ezt az eshetőséget a sokszoros milliárdos egy szombati texasi kampányrendezvényen jelentette be.
Nagy-Britannia kanadai mintájú szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni az unióval
A brit miniszterelnök kijelentette a brit kormány széles körű, az árukra és szolgáltatásokra kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az unióval. Az ennek kidolgozására szolgáló, december 31-ig tartó átmeneti időszakot azonban nem akarja meghosszabbítani.
Merkelisztán jobban teljesít: egyre több német politikus ellen követnek el bűncselekményt
Az emelkedő tendenciáról a Welt am Sonntag című német lap számolt be.
A házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat már nem elégíti ki a német libsiket, az együttélés új formájának bevezetése mellett törtek lándzsát
A Szabad Demokrata Párt (FDP) kezdeményezéséről a hétvégén számolt be a német sajtó.
Az iráni Forradalmi Gárda vezetője vállalta a felelősséget az ukrán gép lelövése miatt
Amirali Hádzsizadeh, az iráni légtérért felelős parancsnok azt mondta, az ukrán utasszállítót pilóta nélküli repülőgépnek hitték, és pár másodperc alatt döntöttek a támadásról.
Texas nem kér a migránsokból
Greg Abott texasi kormányzó a továbbiakban nem akar újonnan érkező bevándorlókat letelepíteni az USA déli államában. Ezt maga a kormányzó közölte Mike Pompeo külügyminiszternek elküldött levelében, amelyet péntek este hoztak nyilvánosságra.
Iránban péntek este döntötték el, hogy beismerik az ukrán utasszállító lelövését
Legalábbis a Fársz helyi félhivatalos hírügynökség információi szerint.
Végre valami jó hír Ausztráliából: kegyes lehet az időjárás a tűzoltókhoz
Minden apró lehetőséget meg kell ragadni.