Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Címke: közlemény

A baloldal veszélyezteti Magyarország biztonságát, gazdaságát, a családok megélhetését

A baloldal veszélyezteti Magyarország biztonságát, gazdaságát, a családok megélhetését

A Fidesz közleményben reagált Márki-Zay Péter és a baloldal szerda esti programbemutatójára.

Simicskó: egy nemzet jövőjét a gyermekek jelentik

A KDNP frakcióvezetője vasárnapi, gyereknap alkalmából írt közleményében kiemelte, gyermekeinknek szilárd alapokon nyugvó jövőt kell biztosítanunk, mert ez nemcsak a fiatalok, hanem a nemzet gyarapodásának biztosítéka is.

Bejelentette az UEFA, hogy nézők előtt rendezik meg az Európa-bajnokságot

Bejelentette az UEFA, hogy nézők előtt rendezik meg az Európa-bajnokságot

Az UEFA erre vonatkozó közleményét a magyar szövetség (MLSZ) a honlapján ismertette pénteken, egyúttal arról számolt be: Budapest célja, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő három csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a nézőtéri ülőhelyek száz százalékát elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Csak a szokásos: nem sikerült az igazat állítania Hadházynak

Csak a szokásos: nem sikerült az igazat állítania Hadházynak

Az OXO Properties Holding Kft. építi azt a birtokot, amelyről Hadházy Ákos a baloldali propagandasajtó segítségével azt próbálta meg elhitetni, hogy Tiborcz Istvánhoz köthető. Az OXO Properties azonban Oszkó Péter cége, aki a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt. Hadházy Ákos megint hazudott – írta meg az Origo.

Mindössze négy hallgató hagyta el a megújult SZFE-t

Mindössze négy hallgató, az összlétszám kevesebb mint egy százaléka hagyta el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) az első szemeszter lezárultával – tájékoztatta az intézmény vezetése kedden az MTI-t.

Deutsch: Indokolatlan a kizárási indítvány

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő a néppárti frakcióból történő kizárási indítványban szereplő „valótlan állításokat” visszautasítja, a javaslatot indokolatlannak, megalapozatlannak és felelőtlennek tartja.

Szájer József közleménye

Közleményt adott ki Szájer József, a Fidesz EP-képviselője.

A miniszterelnök válaszolt Schulz elvtárs képtelen vádjaira

A miniszterelnök válaszolt Schulz elvtárs képtelen vádjaira

Martin Schulz a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot.

Demeter Szilárd visszavonta publicisztikáját

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója közleményben közölte, hogy visszavonja Sor(o)s című publicisztikáját.

Vissza az oldal tetejére