Címke: koronavírus
199 az új fertőzöttek száma, elhunyt 8 beteg
A beoltottak száma 5 324 996, közülük 4 157 681-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Az oltásra regisztráltak kilencvenkét százaléka megkapta a vakcinát
Folyamatosan csökken a megbetegedések száma, június 14-étől lehet falunapot tartani.
Olaszországban még mindig nagyon kevesen oltatták be magukat
Az egészségügyi tárca keddi adatai szerint eddig 38,9 millióan kaptak oltást, közülük 13,3 millióan már a második dózist is, ami a lakosság 24,4 százalékának felel meg.
Kína a háromévesnél idősebb gyerekeket is beoltaná
Kínában a háromévesnél idősebb gyerekek beoltására készülnek a Sinovac vakcinájával – közölte kedden az AFP hírügynökséggel a kínai gyógyszergyár szóvivője. Ezzel Kína lesz az első a világon, ahol kisgyerekek is oltást kapnak a világjárványt okozó vírus ellen.
Szerdától már Brüsszelben sem lesz kötelező maszkot viselni az utcán
Az olyan sűrűn látogatott közterületeken, mint a piacok, bolhapiacok, bizonyos bevásárlóutcák, azonban továbbra is előírás marad a maszkviselés – jelentette be Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke hétfőn.
Ahol magas az átoltottság, ott nem lesz negyedik hullám
Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – mondta Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.