Címke: kína
Durva: fekete embereket majmokhoz hasonlítottak egy kiállításon
Többeket felháborított az eset. A béke kedvéért inkább eltávolították a képeket.
Nagyot kaszálhat Magyarország az Új Selyemúttal
A kereskedelmi kapcsolatokon túl a kínai befektetések is egyre döntõbb szerepet kapnak a régiónkban: a kínai részrõl nyolc milliárd dollár értékû mûködõtõke érkezett a közép-kelet-európai térségbe. Az összeg várhatóan megugrik az Egy övezet, egy út program, vagyis az Új Selyemút beruházásai miatt. És ez remek növekedési lehetõségeket biztosíthat Magyarország számára is.
Az USA erõsen szondázza Kim Dzsongun rendszerét
Errõl is szó volt azon a találkozón, ahol kereskedelmi kérdésekrõl, Észak-Koreáról és Donald Trump amerikai elnök novemberi látogatásáról tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszter és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Keményen rászálltak a kínai hatóságok a muszlimokra
Minden vallási tárgyat át kell adniuk a hatóságoknak, beleértve az összes Koránt.
Búcsút inthet Észak-Korea az egyetlen piacának
A kommunista ország összes vállalatát kiebrudalják Kínából.
Kína gazdasági erejét kihasználva próbálja megregulázni Észak-Koreát
Peking szombaton bejelentette, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelõen korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom- és rakétafejlesztései következtében.
Atomra atom a helyes válasz?
Mintegy ötven ország kezdte meg szerdán az ENSZ-ben az atomfegyverek betiltásáról szóló egyezmény aláírását, amely azonban csak jelképes jelentõségû, mert a nukleáris nagyhatalmak nem vesznek részt benne. Nehéz kérdés továbbá ez ügyben, hogy mi lesz az immáron elképesztõen veszélyessé váló Észak-Korea ügyével.
Kemény szavak a NATO-tól: megleckéztetnék végre Észak-Koreát
Jens Stoltenberg globális válaszlépéseket sürgetett az újabb észak-koreai rakétakilövés miatt pénteken.
Reggel 7:59
Mécs Imre kiállt Czeglédy Csaba mellett, Óriási vereséget szenvedhet az SPD Németországban, Újabb észak-koreai rakétateszt - Ezek a nap legfontosabb hírei.
Észak-Korea nem áll le, újabb rakétatesztre készülnek
Észak-Korea feltehetõen egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére.