Címke: karácsony gergely
Álomszuszék
Szürreális írás következik, amely arról szól, hogy Karácsony Gergely igazi államférfihoz méltón, ha szükséges, akár fél 8-kor is képes felkelni. Kedves hölgyeim és uraim, ennek a fele sem tréfa. A főpolgármester maga ismerte be, hogy képes ilyesféle hőstettekre.
Így lopta el a Fidesz ötletét Karácsony
Lipótváros fideszes polgármestere kitalálta, hogyan lehetne megkönnyíteni a lakossági parkolást, a főváros ellehetetlenítette, majd elkezdte megvalósítani az ötletet, csak egy másik kerületben – írja a Mandiner.
Karácsony elmúlt száz napja, avagy a fővárosi vezetés bukása
Budapest főpolgármestere (egyben Gyurcsány Ferenc előválasztási jelöltje) éppen 100 napja, május 15-én indította el kampányát, amely eddig igazi vesszőfutásnak bizonyult. A Mediaworks Hírcentruma (MWH) összegyűjtötte a baloldali budapesti városvezetés összeomlásához vezető főbb mozzanatokat.
KariGeri még a mikrofont sem tudja bekapcsolni, ha angolul kérik meg rá
Kellemetlen videó látott napvilágot Bohár Dániel jóvoltából.
Gyerekeknek szóló pornó a láthatáron, nem térdelt, gyűlöletlavinát indított el
Ráadásul KariGeri sem bír magával.
Déri Stefi: Karácsony Gergely semmit nem tesz Budapestért
A Hír TV műsorvezetője a Facebook-oldalán közzétett videóban beszélt a budapesti városvezetésről és a napokban botrány kavaró Tüttő Katáról.
Jelentősen lemaradt Karácsony Gergely a népszerűségi versenyben Orbán Viktorral szemben
Pedig Gyurcsány Ferenc nagyon bízott benne, ő volt a baloldal nagy reménysége, de így vajon hogyan fogja meghálálni a belé fektetett bizalmat? Ha nem válik be, akkor tartalékként még bevethető az Apró-villa bohóca, Jakab Péter is...
Így nézi hülyének a magyarokat Karácsony Gergely
Bohár Dániel Facebook-oldalán beszélt Karácsony Gergely főpolgármester német lapnak adott interjújáról.
KariGerit nem érdeklik a budapestiek, inkább kampányol
Karácsony Gergely naponta átlagosan 3-4 posztot rak ki a Facebook-oldalára. Az elmúlt napok bejegyzései alapján az a tapasztalat, hogy még említés szintjén sem foglalkozik a budapestiek helyzetével, helyette inkább a kampányával törődik, és országot jár.
A baloldal politikai merényletre készül migrációügyben a magyarok ellen
Érdekes migránspárti vallomást tett Karácsony Gergely a Die Zeit című német liberális lapnak.