Címke: jobbik
Kétszínûség a köbön: az MSZP kinyírta a Népszabadságot, a Jobbik pedig aggódik érte
Az MSZP, aki 2015-ben eladta a népszabis részesedést, mivel az veszteséget termelt, most kétszínûen diktatúrát kiállt. A Jobbik, tudjátok a 21. századi nemzeti néppárt - aki a jobbszélen támogatta a brüsszeli kvótát, legalábbis annyira nem ellenezte -, most a Népszabadság miatt kezdett el aggódni.
Népszabi: a Jobbik ismét Gyurcsány kottájából játszik
Elõször a népszavazás, most pedig a önerõbõl racionálisan gazdálkodni nem tudó Népszabadság. Vona Gábor mára a legkiszámíthatóbb megélhetési politikussá vedlett át.
Csúnyán lebõgtek a jobbikos fellegvárak
Megnéztük, hogyan sikerült a Jobbik "önfeledt" mozgósítása a párt által uralt vidéki településeken.
Die Welt: A Jobbik tudatosan nem mobilizálta bázisát
A Die Welt magyarországi tudósítója, Boris Kálnoky szerint bár a Jobbik támogatói ellenzik leginkább a menekültkvótákat, amelyekrõl szó volt, a párt tudatosan nem mobilizálta bázisát.
Álomvilágban él a Jobbik
A Jobbik-közeli Magyar Nemzet csütörtöki számában feltette a költõi kérdést: "A népszavazás után vérszemet kap a Jobbik?". Nekünk úgy tûnik, hogy inkább véraláfutást...
Már a Jobbik alelnöke sem ért egyet Vonával
Toroczkai László, a Jobbik alelnöke egészen másképp látta a vasárnapi referendum eredményét, mint Vona Gábor.
Orbán szerint ezért állt a Jobbik Brüsszel oldalára
A népszavazást követõ hétfõi parlamenti vitában Orbán Viktor nemes egyszerûséggel felmosta a padlót a Jobbik elnökével, Vona Gáborral. A miniszterelnök kijelentette, hogy a Jobbik egy fogott párt, mivel mások érdekei szerint cselekszik.
Reggel 7:59
Baloldali párttá vált a Jobbik; "Magyarország gyõzött"; Merkel ellen tüntettek Drezdában.
Beismerés: Vona Gábor ismét találkozott Simicskával
Vona Gábor az ATV Egyenes Beszéd stúdiójában Kálmán Olgának elismerte: ismételten találkozott Simicska Lajossal, ráadásul nem is akárhol.
Lánczi: Vona ugyanazt mondja, amit Gyurcsány
A Jobbik baloldali párttá vált, cserbenhagyva radikális szavazóit, és egyébként is teljes a káosz a baloldali ellenzék soraiban, amely lemondatná azt a miniszterelnököt, akinek a népszavazási kezdeményezése történelmi mértékû támogatást kapott - a 888.hu megkeresésére ezeket említette Lánczi Tamás, a Századvég vezetõ elemzõje az október 2-ai kvótaellenes népszavazás legfrissebb közvetlen belpolitikai következményei között.