Címke: jobbik
Kósa: a Jobbik és az MSZP is hazudott
A Fidesz frakcióvezetõje szerint az alaptörvény-módosításról szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy az ország csak a Fidesz-KDNP-re számíthat a kötelezõ betelepítési kvóta elleni küzdelemben.
Õk azok, akik szembe mentek 3,3 millió ember akaratával
Az október 2-i kvótareferendum elsöprõ sikerének ellenére az ellenzéki pártok csak azért is leszavazták több mint hárommillió magyar ember akaratát, miszerint egy alaptörvény-módosítás révén meg lehessen akadályozni azt, hogy Brüsszel a megkérdezésünk nélkül idegeneket telepítsen be Magyarországra. Lássuk, kik voltak ezek a derék hazafik.
Letöltendõre ítélték a verekedõ, homofób gárdistákat
Két évre ítélték a melegeket megverõ gárdistákat. A bírósági tárgyalás során a gárdisták egymást beköpték, hiszen kiderült, hogy az egyik bajtárs felesége mély érzelmi viszonyt ápol egy másik gárdistával.
Megszüntették Novák Elõd választókerületi elnökségét, hétfõtõl bevonul
Novák Elõd a Facebook oldalán jelentette be az utolsó fontos, Jobbikon belüli pozíciójából, a XI. kerület választókerületi elnökségrõl való visszahívását. Novák Elõd ezzel együtt azt is bejelentette, hogy hétfõtõl a katonai pályán folytatja, miután a Honvédség a napokban õrmesterré léptette elõ.
Kósa szerint aggasztó a Jobbik és egyes szélsõséges szervezetek kapcsolata
Vona Gábor és Gyõrkös István, a bõnyi rendõrgyilkos fia korábban egy követségi fogadáson találkoztak. Ennek kapcsán a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tárgyalta is a bõnyi rendõrgyilkosság ügyét. Mint ismert, a Jobbik felsõ vezetõi és a szélsõséges nézeteket valló szervezet közti kapcsolatra a 888.hu hívta fel elsõként a figyelmet.
Lelkiismereti kérdés a holnapi szavazás
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje lelkiismereti kérdésnek nevezte az alaptörvény hetedik módosításának megszavazását.
Reggel 7:59
Hollik: Vonának tisztáznia kell a Jobbik kapcsolatait; már három évvel ezelõtt is felminõsíthették volna Magyarországot; az FBI nem javasol vádemelést Clinton ellen.
Hollik: Vona Gábor tisztázza magát és ne beszéljen mellé
A kormánypártok szerint a magyar embereknek joguk van tudni, "mit rejteget a Jobbik", ki áll a párt mögött valójában, és azt is, milyen kapcsolat van a Jobbik és a "bõnyi rendõrgyilkos szervezete", a Magyar Nemzeti Arcvonal között.
Hiába tagadta az MNA-s kapcsolatait a Jobbik
A bõnyi rendõrgyilkossággal vádolt Gyõrkös István 2012-ben hivatalosan is a fiát nevezte ki helyettesének az MNA-n belül. Ifjabb Gyõrkös Istvánnal a Jobbik elnöke, Vona Gábor is találkozott.
Vona Gábor a rendõrgyilkos fiával találkozott
A 888.hu birtokába került felvételek alapján a Jobbik vezetõi szinten is kapcsolatot tartott a rendõrgyilkossággal vádolt Gyõrkös István neonáci szervezetével.