Címke: jobbik
Kósa: egy kis falunak sem kívánhatjuk, hogy ez az ellenzék irányítson
Az lesz a tét jövõ tavasszal, hogy meg tudjuk-e védeni az országot, a magyar embereket, ugyanis a migráció nem fog megszûnni - jelentette ki Kósa Lajos, aki szerint a politikai horror kategóriájába tartozna, ha a mostani ellenzék kormányozhatna.
Vona megint hoppon maradt
Úgy fest, hogy Európában sem kérnek a Jobbik kezdeményezésébõl. Az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke még fogadni sem volt hajlandó Vona Gábort.
Szerzõdésbe foglalhatja Simicska: az újságírói nem sérthetik az érdekeit
Egy, a Magyar Nemzetnek dolgozó újságíró elfecsegte egy konkurens lapnak, hogy szerzõdésébe bekerült egy kitétel, miszerint nem sértheti a tulajdonos belpolitikai érdekeit.
Vona már minden hitelét elvesztette a nyugdíjasok szemében
Vona Gábor gyalázkodásával hátat fordított az idõseknek. Most mégis kapálódzik, bocsánatot azonban azóta sem kért. Makacs hozzáállása egyre nagyobb frusztrációt és agressziót szül a Jobbik-szimpatizánsok körében, aminek sajnos ismételten az idõs emberek vannak kitéve.
Vádat emeltek a fenyegetõzõ volt jobbikos ellen
Zaklatás miatt vádat emelt az ügyészség Zagyva György Gyula volt jobbikos parlamenti képviselõ ellen, miután egy õt kritizáló publicista feleségét és lánygyermekét halálosan megfenyegette. Ha a bíróság bûnösnek találja, akár két év szabadságvesztést is kaphat.
Õk azok, akik azt hazudták: nincs uniós kvóta
Az, aki az európai bevándorláskrízis okán Magyarországgal összefüggésben kategorikusan kijelenti, hogy "Brüsszel nem akarja Európán belül szétosztani a migránsokat", annak vagy teljesen elment az esze - már ha volt egyáltalán -, vagy pedig politikai motiváltságból szándékosan hazudik.
Elég nagy a para a Jobbik aláírásgyûjtése körül
Több szempontból is komoly adatvédelmi aggályokat vet fel a Jobbik béruniós aláírásgyûjtése, mivel a kezdeményezésnek az Európai Bizottság által nyilvántartásba vett szervezõje, Gyöngyösi Márton országgyûlési képviselõ és további hat külföldi magánszemély nem jelentkezett be adatkezelõként a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál - írja a Magyar Idõkre hivatkozva az MTI.
Egyre inkább morzsolódik a Jobbik tábora, a kormánypártok stabilan állnak
A Fidesz-KDNP továbbra is stabilan õrzi vezetõ pozícióját az ellenzéki pártokkal szemben; a Jobbik pozíciója az elmúlt idõszakbeli erõfeszítéseik és kampányköltéseik ellenére inkább gyengült, mint erõsödött - derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb, a Figyelõ hetilap számára végzett pártpreferencia-kutatásából.
Kifarol a Jobbik KGBéla mögül?
Korábban még maga Vona Gábor vette védelembe Kovács Bélát, akit kémkedéssel és költségvetési csalással vádolnak, mostanra viszont már a párt is érzi, hogy kínos bírósági ítélet születhet az ügyben.
Hátat fordítottak Vonának a Jobbik befolyásos támogatói
Teljesen elpártoltak Vona Gábortól a jobbik egykori értelmiségi támogatói, akik nem díjazták az elnök pálfordulását vagy másképp mondva pártja eladását. A Fidesz kötcsei Polgári Piknikének mintájára létrehozott soltvadkerti eseményre az elnök egykori támogatói meghívást sem kaptak, de a meghívottak közül sem voltak sokan kíváncsiak a pártelnökre.