Címke: jobbik
Ügyészségi vizsgálat szükséges a Jobbik plakáthelyeinek ügyében
Az Állami Számvevõszéknek, az ügyészségnek és a médiatanácsnak is vizsgálatot kellene indítania a Jobbik által fizikailag vagy a használati jog tekintetében megvásárolt plakáthelyek ügyében - jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
Akasztással fenyegette meg a jobbikos a fideszes polgármestert
Akasztással és bitófával fenyegette meg dr. Czira Szabolcsot, Nagykõrös fideszes polgármesterét, párttársait és munkatársait Ábrahám Edit jobbikos jelölt.
Az Index igazgatósági tagja rendelte meg a Jobbik lejárató kampányát
A "független", "objektív", "kiegyensúlyozott" és "mértékadónak" hazudott Index nevû hírportál igazgatósági tagja, Nagy Ajtony Csaba rendelte meg azokat a plakátokat, amelyekkel a Jobbik a kormányt, illetve a kormányhoz közel álló embereket próbálja meg lejáratni - tudta meg a Magyar Idõk.
Lomnici: Simicska plakáthelyei miatt csökkenhet a Jobbik párttámogatása
A 888.hu kérdésére ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, hogy az akár egymilliárd forint értékû plakáthelyek átjátszásával Simicska Lajos médiavállalkozó cége gyakorlatilag tiltott pártfinanszírozásnak minõsülõ vagyoni hozzájárulást nyújthatott a Jobbik számára. Az alkotmányjogász szerint a pártok mûködésére vonatkozó törvény alapján a Jobbik állami támogatásából le kellene vonni a Simicskától kapott támogatás összegét.
Gerõ ismét páros lábbal szállt bele a Vonába
A történész ismét kifejtette, hogy nem tartotta jó ötletnek Vona Gábor meghívását az egyik eseményre.