Címke: iszlám
Mecsetté alakítanák a córdobai katedrálist a muszlimok
Felbuzdultak a Hagia Sophia „visszaszerzésén”.
Biden azt szeretné, ha az iskolákban még többet tanítanának az iszlámról
A demokraták várható elnökjelöltje ezt egy olyan interneten szervezett rendezvényen mondta, amelynek deklarált célja volt az amerikai muszlim szavazók rokonszenvének elnyerése.
Szudánban ezentúl tilos lesz női nemi szervet csonkítani
Sőt, a nem muszlimok alkoholt is fogyaszthatnak.
Aggódni kezdtek a franciák az ország iszlamizációja miatt
Készítettek is gyorsan egy tanulmányt róla.
Mecsetté alakítja a Hagia Sophiát Erdogan, az orosz ortodox egyház tiltakozik
A török elnök rendeletet adott ki pénteken a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítására vonatkozóan. Az orosz ortodox egyház sajnákozását fejezte ki.
Franciaország és Németország iszlám köztársaság lesz a történész szerint
Súlyos mondatokat engedett meg magának Ghassan Weshah palesztin történész, aki úgy fogalmazott egy televíziós műsorban, hogy az Egyesült Államok összeomlik, helyét pedig az iszlám világ fogja átvenni.
Ehhez pofa kell: végrehajtókat küldtek Belgiumra az ISIS-családok ügyvédei
Félmillió eurót követel a belga külügyminisztériumtól két brüsszeli ügyvéd, akik az Iszlám Állam terrorszervezetnél szolgált belga nők és gyermekeik Európába telepítésének ügyét képviselik. A belga kormány decemberben gyermekenként nettó 20 ezer eurós segélyt szavazott meg tíz ISIS-családnak az áttelepítés költségeire, de a fizetési határidő lejártával az ügyvédek végrehajtást indítottak az állam ellen.