Címke: isis
Hivatalos: az ISIS követte el a nizzai vérengzést
Bár a liberális sajtó mindent elkövetett annak érdekében, hogy leválassza a fundamentalizmust a nizzai vérengzésrõl, az Iszlám Állam hivatalosan is felelõsséget vállalt érte.
Az ISIS is elismerte, hogy megölték az egyik legfõbb vezetõjét
Abu Omar al-Shishani a terrorállam hadügyminisztere volt.
Az ISIS azzal büszkélkedik, hogy több ezer embert ölt meg szent ünnepe alatt
A Ramadán alatt a békesség az elsõdleges, ezért csak 5200 embert gyilkoltak meg az iszlamisták.
Ezt a térképet egyik ISIS katona sem látná szívesen
Az Iszlám Állam által uralt iraki és szíriai területek nagysága 12 százalékkal csökkent a legfrissebb adatok alapján.
Az EB legnagyobb vesztese az Iszlám Állam
Miközben örülhettünk a fociünnepnek az elmúlt idõszakban, mindig ott motoszkált a fejünkben a félelem, hogy az Iszlám Állam lecsap-e, kihasználja-e ezt a hatalmas lehetõséget, hogy megmutassa erejét a világ számára, és fokozza a félelmet Európában. Fellélegezhetünk. Európa képes volt megvédeni magát. Az Iszlám Államról viszont kiderült,hogy nem elég erõs ahhoz, hogy egy ilyen hihetetlen média eseményt kihasználjon. Ez mérföldkõ az ellen folytatott harcban, de akár a muszlimok hitét is gyengítheti benne.
Hatalmas pofont kaptak a terroristák
A szír kormányhadsereg Tigris Alakulatai az orosz légierõvel karöltve jelentõs csapásokat mértek a felkelõk és az Iszlám Állam aleppói állásaira.
Reggel 7:59
Európa útelágazáshoz ért; nullához közelít a Klik adóssága; az Iszlám Állam terrorszervezet okostelefonon árulja a rabszolganõket. Ezek a mai reggel legfontosabb hírei.
ISIS: Okostelefonok segítségével árulnak szexrabszolgákat
Az Iszlám Állam terrorszervezet fogságából megszökött fiatal jazidi lány megrázó története szerint a dzsihadisták okostelefon segítségével adják el foglyaikat rabszolgának.