Címke: isis
Egy angliai virágárus az ISIS elsõ számú közellensége
A cheshire-i virágárust nem ijeszti meg, hogy a fotója megjelent az Iszlám Állam propagandalapjában. A férfit úgy tüntették fel mint a romlott nyugati kultúra megtestesítõjét, aki az iszlamisták potenciális célpontja lehet.
Húszezer brit katona adatait kapta meg az ISIS
Hatalmas hibát követett el a brit védelmi minisztérium.
Az ISIS is kitiltotta burkát!
Az ISIS betiltotta a burka viselését több észak-iraki bázisán, annak ellenére, hogy korábban brutális módszerekkel tartatták be azt a törvényt, amely elõírja a nõk számára a diszkriminatív ruhadarab viselését.
Betörhet az ISIS a közép-ázsiai térségbe
Az üzbég elnök agyvérzést kapott, a hatalmi harcok pedig már megindultak. Az utódlás kérdése miatt destabilizálódhat a térség, amit az Iszlám Állam ügyesen ki tudna használni. Moszkva és Kína érdeke egy stabil Üzbegisztán.
Brutális terrorcselekményekre készült két marokkói Franciaországban
A tájékoztatás szerint a Marokkóba visszatoloncolt állampolgárok az Iszlám Állam nevében akartak "nagyszabású támadásokat" elkövetni Franciaországban és Marokkóban.
ISIS elismerte, hogy megölték az szóvivõjüket Szíriában
Az ISIS hírügynöksége, az Amaq megerõsítette, hogy életét vesztette a szóvivõjük, Abu Mohammed al-Adnani.
ISIS: Ezerfõs tömegsírokra bukkantak
Az AP amerikai hírügynökség 72 tömegsírt fedezett fel az Iszlám Államtól visszafoglalt iraki és szíriai területeken, és valószínûsíti, hogy ez a szám még növekedni fog a terrorszervezet visszaszorításával párhuzamosan.
Az egész világot maga alá gyûrné az Iszlám Állam
A Daily Beast nevû lapnak sikerült hosszú interjút készítenie egy Rakkában élõ milicistával, aki szerint az Iszlám Államnak nincsenek határai, õk az egész világot maguk alá akarják gyûrni.
Az ISIS robbantott Jemenben
Több mint hatvan ember meghalt, legalább 29 megsebesült egy öngyilkos merénylõ támadásában hétfõ reggel a dél-jemeni Ádenben, a hadsereg toborzóirodájánál - közölte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevû segélyszervezet.