Címke: gyurcsány
DK-üzenet: a kerületi lakosság fele Óbudán nem számít
A csupán 457 plusz szavazattal megválasztott Kiss László DK-s polgármester javaslatára a 16 fős baloldali többség (Momentum-DK-MSZP-PM-LMP) a kerület felének támogatását élvező polgári képviselők véleményeit és javaslatait figyelmen kívül hagyva elfogadta Óbuda első gyurcsányista költségvetését.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.
Lakner Zoltán politológus, a 168 Óra korábbi főszerkesztő-helyettese a Facebook-oldalán vonja kétségbe volt munkaadója tisztességét ki nem fizetett járandóságai miatt. Ezt írja:
Újabb ismert, a '90-es években meghatározó politikus hagyta el az MSZP-t. Szöllősi Istvánné az interneten jelentette be, hogy Szanyi Tiborhoz hasonlóan ő is kilép a pártból.
Nem sokkal azután, hogy a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti szakértőjét is zaklatta a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, egy újabb undorító esete került nyilvánosságra, amely kapcsán még több gyomorforgató kép szivárgott ki Gyurcsány Ferenc emberéről.
„Nem riogatás volt, hogy Gyurcsány fogja irányítani a fővárost”
A fővárosi önkormányzat baloldali többségű vezetése olyan háttéralkukat kötött, amelyekkel Demszky- és a Gyurcsány-korszak emberei tértek vissza a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint.
Fidesz-KDNP: a teljes ellenzék ma is a migránskvóta mellett áll
Ha rajtuk múlna, behódolnának az európai bevándorláspárti baloldalnak, és végrehajtanák a migránsok kötelező betelepítését – mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A DK-s politikus a vádhatóság szerint a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott.