Címke: gyurcsány
Gyurcsány és az aljacsávó
Aljacsávózott egy jót Gyurcsány Ferenc friss Facebook bejegyzésében. Méghozzá úgy, ahogy szokott. Disznó módon.
Drogosok a BKK járatain, Karácsony csökkenő népszerűsége, rasszista jobbikos mellett a DK
A mai nap legfontosabb hírei itt és most!
A baloldal továbbra is hallgat és falaz Cseh Katalinnak
A baloldal még mindig hallgat Cseh Katalin és családja pénzügyeiről, amelyben ugye az a legvisszataszítóbb, hogy miközben a hölgy momentumosként azon dolgozott, hogy megfúrja a Budapesten rendezendő olimpiát, aközben éppen az olimpia megrendezéséhez pályázott uniós forrásra.
A favágós Vágó István (DK) szerint röhejes a kormány Brüsszelnek címzett határozata
A liberális politikusok a Jobbiktól az MSZP-n át a Demokratikus Koalícióig megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a kabinet kormányhatározatban reagált az Európai Bizottság hazánkkal kapcsolatos jogállamisági jelentésére.
Az MSZP Karácsony támogatásával mintha bukásra játszana
Ha Kunhalmi Ágnesnek a 168.hu-n megjelent friss interjújára gondolok, amelyben felmagasztalja Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet, akkor akár az is eszébe juthat az embernek, hogy Kunhalmi MSZP-társelnök és a pártja nem is akarja megnyerni a 2022-es választásokat. Magyarán eleve bukásra készülnek.
A baloldal ismét következmények nélküli országot akar
Úgy fest, Fekete-Győr András személyében kiváló utódja lehet Gyurcsány Ferencnek, a nemzet hazudozójának. Megvan a személyi feltétele annak, hogy Magyarország újból következmények nélküli ország legyen. Éppúgy, mint a pártállam levegőjével átitatott liberális évtizedekben 1990 után.
Néphülyítés: Karácsony nyíltan támadja saját gyermekeink érdekeit is
Karácsony Gergelyre már tavaly is ferde szemmel néztek a normális budapesti lakosok, akiknek elvben a főpolgármester az érdekeit akarja képviselni, amikor például fölfestette az autósforgalmat nyilvánvalóan akadályozó biciklisávokat.
A baloldal csak akkor hazudik, ha mozog a szája
Kicsit aggódtam az este, hogy leszakad az ATV mennyezete, amikor a jobbikos és a momentumos vendég egymást erősítve állt ki a határvédelmi kerítés szükségessége mellett A nap híre című műsorban.
Gyurcsány no-go zónájából nem kérnek a magyarok
Amikor az ember nyaralás végén fölteszi magának a kérdést, hogy mi volt a legemlékezetesebb az elmúlt egy hétben, gondolkodás nélkül a hajdúszoboszlói strand Prémium Zónája jut eszébe.
A magyarok nem kérnek Gyurcsányék moslékjából
Imádnivaló, amikor a szocik most éppen a magas infláció miatt bírálják a kormányt. Ezek olyan mindenevők, mint a malacok. Ami eléjük kerül, befalják, csak használjon. Nem a fejlődésükben, mint a jámbor cocáknál, hanem a mérhetetlen hatalomvágyuk kiszolgálásában.