Címke: gyurcsány ferenc
Rogán: Gyurcsányék irányítják az ellenzéket
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hír TV Bayer show c. műsorában arról beszélt, hogy az emberek pontosan tudják, hogy kik alkalmasak erre, és a Fidesz szinte minden településen rendelkezik megfelelő emberekkel, míg a baloldal szimplán hatalomátvételre készül.
„Orbán bukni fog” – ellenzéki sivalkodás, ezredik rész
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke egy tegnapi interjúban ugyanabba a csapdába sétált bele, mint az össze többi derék ellenzéki társa: megpróbált jósolni. Csakhogy ezt a művészetet már 2010 óta űzik, kevés sikerrel.
Gyurcsány és felesége a legbrutálisabb nemzetellenes politikát képviseli
Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferencék semmibe veszik a magyar emberek két választáson és egy népszavazáson világossá tett akaratát a határvédelemről és a brüsszeli bevándorláspolitikáról.
Gyurcsányék ki akarják szolgáltatni az országot Brüsszelnek
Gyurcsányék ki akarják szolgáltatni az országot Brüsszelnek, kormányzásuk alatt feladták Magyarország gazdasági szuverenitását – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.
Szegeden is összeállt a horrorkoalíció: a teljes ellenzék Botka Lászlót támogatja
A Momentum, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd is felsorakozott az MSZP-s polgármester mögött.
„Ezzel maszturbált, és törölte a seggét” – így gyalázza Szent Istvánt és ereklyéjét a DK-s Homonnay
A nyíltan homoszexuális aktivista a Facebookon osztotta meg a magyarságot és a kereszténységet egyaránt sértő gondolatait.
Gyurcsány megint megfúrta Karácsonyék tervét: újabb ellenzéki összefogás hiúsult meg a fővárosban
Megint a Jobbik húzta a rövidebbet.
Te is előítéletes vagy? Ne bánd!
Az előítéletek a túlélést szolgálják, ilyen egyszerű.
A valóság megint pofán csapta Gyurcsányékat és a momentumosokat
Úgy tűnik, von der Leyenen keresztül már nem folytathatják a magyarellenes hadjáratukat.