Címke: franciaország
Turisták keveredtek bandaháborúba Franciaországban
Három ember meghalt, többen megsérültek a lövöldözésben.
Július 26-án vesztette életét Jacques Hamel katolikus pap. Három éve történt a brutális gyilkosság, amelyet dzsihadisták követtek el.
Franciaország kiutasít egy migránst, aki a közösségi oldalán uszított a franciák és a nyugati társadalom ellen
A migráns nem gondolt arra, hogy ha a közösségi oldalakon szidja a franciákat és a nyugati kultúrát, arról majd értesülnek a hatóságok is.
Az alaphír tulajdonképpen senkit sem lepett meg – már akihez eljutott –, hiszen nehéz lenne azt állítani, hogy címlapon számoltak be róla a francia újságok.
Napra pontosan 105 évvel ezelőtt, 1914. július 28-án üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, miután a belgrádi kormány és I. Péter szerb király elutasította az öt nappal korábbi bécsi ultimátumot. A hadüzenet mozgásba hozta a szemben álló európai katonai szövetségeket, ezáltal néhány napon belül világméretű háború robbant ki, mely négy év alatt romba döntötte Európát, s alapjaiban határozta meg a világ XX. századi sorsát.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter keményen kikelt a migránspárti francia elnök ellen. Emmanuel Macron korábban azért bírálta az olaszokat, mert nem vettek részt a párizsi migrációs konferencián.
Rasszizmussal vádolják a francia rendőröket azok a migránsok, akiket az olasz-francia határon megállítottak és visszafordítottak a hatóságok.
Franciaország kudarcának nevezte a migránsok elosztásáról Párizsban hétfőn rendezett informális miniszteri találkozót Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
Franciaország és Németország nem diktálhatja az európai migrációs politikát – szögezte le Matteo Salvini olasz belügyminiszter a francia kollégájának, Cristophe Castanernek írt levelében, és azt is megüzente vasárnap a közösségi médiában, hogy Olaszország nem lesz Brüsszel, Párizs és Berlin menekülttábora.
87 halálos áldozatot követelt (a merénylővel együtt) a támadás, és több mint háromszáz ember megsérült.