Címke: eu
Szijjártó: Magyarország boldogan diverzifikálná energiaforrásait, ha lenne rá lehetőség
A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön részt vett az Egyesült Államok és az Európai Unió energiakonferenciáján.
Ez várható a mai napon.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban a visegrádi négyek és Törökország külügyminisztereinek találkozója után elmondta, hogy Brüsszel mellett az ENSZ is ösztönzi a migrációt, és az ENSZ most már a terrorizmust is bátorítja, hiszen felcsapott terroristák védőügyvédjének is, amivel nagyon veszélyes politikát folytat.
Brüsszel továbbra is titkolja, hogy az EU vezetői miről tárgyaltak Sorossal
A magyar kormányhoz és újságírókhoz hasonlóan a nemzetközi sajtó is hiába próbálja megtudni, hogy Soros György és az Európai Bizottság vezetõi vajon mirõl tárgyaltak, illetve döntöttek a számtalan titkos találkozójukon. Az EUobserver lap a Tony Blair, Soros és Pierre Moscovici közötti davosi tárgyalásokról semmilyen érdemi választ nem kapott az Európai Bizottságtól, miközben több utólag törölt, meghamisított, illetve cenzúrázott uniós dokumentumot is talált a Brexittel kapcsolatos titkos tárgyalásról.
A kínai haditengerészet feltartóztatott egy francia hadihajót a Tajvani-szorosban
A kínai haditengerészet hajói feltartóztattak egy francia hadihajót a Tajvani-szorosban - közölte Zsen Kuo-csiang, a kínai honvédelmi minisztérium szóvivõje csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A skótok népszavazással válnának el Nagy-Britanniától, ha lesz Brexit
A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti idõszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségérõl, ha Skóciát akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból. A brit kormány illetékes minisztere visszautasította a felvetést.
Brüsszel mennyi ideig és mennyi pénzt utalt Haszan F. terroristavezérnek?
A kormánypártok továbbra is világos választ várnak Brüsszeltõl, pontosan mennyi pénzt és mennyi ideig utaltak Haszan F. terroristavezérnek. Errõl Nacsa Lõrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivõje beszélt újságíróknak a kormánypártok álláspontját tolmácsolva.
Szijjártó: a migráció szervezése helyett a visszatelepítéssel kellene az ENSZ-nek foglalkoznia
A nemzetközi közösségnek, benne az Európai Unióval és az ENSZ-szel nem a migráció szervezésével és ösztönzésével kellene foglalkoznia, hanem az otthonaikat elhagyó milliók visszatelepítésével - mondta Szijjártó Péter az ENSZ Közgyûlésének a szíriai elszámoltathatósági mechanizmusról kedden New Yorkban rendezett vitájában.
Belgiumban már száz fölé nőtt a veszélyesként nyilvántartott szélsőséges iszlamista csoportok száma
A Belga Állambiztonsági Szolgálat (VSSE) bejelentése szerint már száz fölé emelkedett az országban azoknak a szélsõségesen radikális iszlamista eszméket valló szalafista csoportoknak a száma, amelyek nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek minõsülnek. A radikális iszlamizmus brüsszeli megerõsödése Belgium és az EU terrorellenes erõfeszítéseinek a kudarcát jelenti.
A lett miniszterelnök helyretette Junckert a migrációval kapcsolatban
Krisjanis Karins lett kormányfõ az Európai Parlament választásokat megelõzõ utolsó plenáris ülésén - Jean Claude Juncker legnagyobb bánatára - amellett állt ki, hogy nem a belsõ határellenõrzést kell visszaállítani, hanem Európa külsõ határait kell megerõsíteni az illegális bevándorlás megállítása érdekében.