Címke: ellenzék
Határozott vélemény: a venezuelai ellenzék nem kér Maduro ármánykodásából
Csaknem 7,2 millió ember vett részt a venezuelai ellenzék által rendezett népszavazáson, és 98 százalékuk elutasította a Nicolás Maduro államfõ kezdeményezését az alkotmányozó nemzetgyûlés összehívására.
Putyin ellenlábasának kivégzõit súlyos börtönbüntetésre ítélték
11-tõl 20 évig terjedõ börtönbüntetést szabott ki a moszkvai körzeti katonai bíróság csütörtökön kihirdetett ítéletében a Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásával vádolt öt ember ügyében.
Soros nyitott társadalma
A szadi-árvák úgy éljenzik a "nyitott társadalom" eszméjét, mintha az megfogható volna.
"A közbeszéd margójára"
Hiába kezeljük negatív viselkedésnek, mindannyian megítéljük a körülöttünk lévõ embereket.
"Nincs a világon még egy olyan ország, ahol az ellenzék a saját országa sikertelenségére játszana"
Reagáltak a kormánypártok az ellenzéki (Együtt, DK, LMP) sivalkodásokra, melyeket az utóbbi idõben tettek a pénteken elkezdõdõ FINA Világbajnokságra.
Harangozó Tamásnak beletört a foga az antiszemitázásba
Hiába lett apró darabokra szaggatva az amúgy is agyonhasznált balliberális antiszemita kártya, Harangozó Tamás ezt hanyag eleganciával megoldotta az Egyenes Beszédben: szimplán úgy döntött, nem érdekli õt az izraeli miniszterelnök véleménye.
A KDNP-tõl a Pride-ig jutott az opportunista Lukácsi Katalin
Ott lesz a homoszexuálisok felvonulásán a KDNP-bõl nemrég kilépett Lukácsi Katalin, aki szerint a megmozduláson Jézus is részt venne.
Helikopterrel támadták meg a venezuelai legfelsõbb bíróság épületét
Támadást intéztek egy lopott rendõrségi helikopterrel a venezuelai legfelsõbb bíróság épülete ellen. Nicolas Maduro szerint az ellenzék állhat a támadás mögött.
Lezárnák az olasz kikötõket a migránsok elõtt
Az olaszoknak elege lett. Két nap alatt 8500 migráns érkezett a tenger felõl a dél-európai országba. Német biztonsági források szerint még másfél millió ember akar átjutni Afrikából Európába.























































































