Címke: ceu
A Soros-féle CEU tanára volt az egyik bíró, aki Magyarország ellen ítélt
A Soros Györgyhöz köthetõ Közép-európai Egyetem jogi karának alapító dékánja, majd egyetemi tanára volt Sajó András, aki a Gyurcsány-kormány idején lett az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tagja.
"Nem korlátozza a tanszabadságot az új törvény"
Az új felsõoktatási törvény nem korlátozza a tanszabadságot, az egyetemi autonómiát, a kutatás szabadságát - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Sebestyén Balázsék teljesen szabad kezet kapnak Andy Vajnától
Mindenki nyugodjon le a p888csába, a Reggeli Show marad és Balázsék továbbra is azt és úgy mondanak, amit és ahogy akarnak.
Volt idõ, amikor Izrael megszûnését propagálta a Soros-egyetem
A nyugat-európai elit Izrael-ellenességében tetten érhetõ antiszemitizmusról már többször írtunk itt a 888-on. A migrációs válság után elérkezik a potenciális muzulmán szavazók megszólításának az ideje is, mely a hagyományos baloldali értékrendként elkönyvelt filoszemitizmus vesztét fogja okozni. Közvélemény-kutatások és statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy az Európába beáramló migránsok antiszemitizmusa sokkal mélyebben gyökerezik, mint a hagyományos szélsõjobboldali szubkultúrákban megfigyelhetõ zsidóellenesség.
A DK népszavazást akar tartani Soros egyetemérõl
A Demokratikus Koalíció olyan, az egész magyar lakosságot érintõ, súlyos problémának tartja az üzletember által mûködtetett egyetem ügyét, hogy népszavazást akarnak tartani róla.
Megint leégették magukat a CEU-s tüntizõk, ezúttal az Erzsébet hídnál
Maréknyi aktivista rövid idõre lezárta az Erzsébet híd Pestrõl Budára vezetõ sávjait szerda délben Budapesten.
Két kép, ami mindent elmond a CEU-s tüntetõkrõl
Szemmel láthatóan "nemzeti" sorskérdésrõl van szó...
Totális égés eddig a hídfoglalós tüntike
A mindent elsöprõ CEU-s libnyafi mindössze két (!) embert érdekelt ma reggel nyolc órakor a Szabadság hídnál.