Címke: bevándorlás
Tüntetést szerveztek Bécsben a migránssimogató liberálisok
Bár a rendõrség hivatalos becslése szerint maximum húszezer sivalkodó vett részt a tüntetésen, a szervezõk már mindjárt nyolcvanezresre tették a tömeget.
Kézzel-lábbal próbálnak megszabadulni a britek migránsaiktól
A jelenlegi kormányzat minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket kíván eszközölni a Nagy-Britanniában tartózkodó illegális bevándorlókkal szemben.
A polgármesterek összehangoltan lépnek fel a Soros-terv ellen
A magyar emberek elsöprõ többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy hazánk bevándorlóország legyen - hangsúlyozták a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervezõ irodákkal szemben címû pénteki konferenciája után kiadott közleményükben a résztvevõk.
Hivatalos: az LMP bevándorláspárti
A Fõvárosi Törvényszék elsõ fokon kimondta, hogy az LMP bevándorláspártinak minõsítése jogszerû értékítélet.
Újabb öt dzsihadista tért vissza 2017-ben Belgiumba
Az Iszlám Állam korábbi harcosai közül 2017-ben öt dzsihadista tért vissza Szíria vagy Irak területérõl Belgiumba. Ezzel legalább 125-re emelkedett azon visszatért belga állampolgárok száma, akik korábban az Iszlám Állam kötelékében harcoltak - közölte a La Libre Belgique címû belga napilap csütörtökön.
Szijjártó: Európát újra erõssé kell tenni
Európát újra erõssé és versenyképessé kell tenni, és ennek egyik legfõbb kulcsa a visegrádi országok és Németország gazdasági együttmûködése - jelentette ki Szijjártó Péter.
Brüsszel veszélyezteti a jogállamiságot
Trócsányi László igazságügyi miniszter interjút adott az osztrák Die Presse címû osztrák napilapnak. A tárcavezetõ az interjúban azt mondta: szerinte az Európai Bizottság veszélyezteti a jogállamiságot.
Rekordmennyiségû menekültkérelmet adtak be tavaly Franciaországban
Annak ellenére, hogy a fõsodratú média hatalmas erõbedobással próbálja elhitetni az európaiakkal, hogy a kontinens már túl van a migránsválság nehezén, a tavalyi évben rekordszámú, több mint 100 ezer menekültkérelmet adtak be Franciaországban.























































































