Címke: bevándorlás
Kurz: ideje lenne elfelejteni a migránsok kvóták szerinti szétosztását
A Frontex határõreinek afrikai bevetésével kellene megakadályozni a migránsok Európába jutását; a kvóták szerinti szétosztást pedig ideje elfelejteni - jelentette ki Sebastian Kurz.
Csak a hülyék nem félnek
Bennünk, akik jártunk már Párizsban, Gábor László sorai semmiféle megütközést nem keltettek. Mi, akik láttuk, milyen volt, és most milyenné vált, az Origo fõszerkesztõjének minden egyes sorával egyetértünk.
Trumpnak igaza volt
Az amerikaiak többsége szerint Donald Trump legutóbbi kijelentése - miszerint az MS-13 néven elhíresült bûnbanda tagjai "állatok" - teljesen rendben van, hiteles, mivel ez az igazság.
Kiszivárgott: Soros György dollármilliókkal próbálja meggátolni a Brexitet
Kártyavárként omlik össze az a honi és nemzetközi liberálisok által kitalált hazugságkomplexum, melynek központjában az áll, "Soros György egy igazi filantróp, demokrata, aki sohasem ártja bele magát szuverén nemzetállamok belügyeibe önös érdekei okán". Ugyanis az idõs agitátor immár másodszorra is komoly pénzeket tol egy olyan politikai szervezetbe Nagy-Britanniában, amelynek egyetlen célja van: szembemenni a britek többségi akaratával és meggátolni a Brexitet.
Németország csúnyán befürdött a deportálással
Majdnem minden második esetben kudarcba fullad Németországban az elutasított menedékkérõk hazajuttatása - írta csütörtökön a Berliner Morgenpost.
A német rendõrség szerint továbbra is nagy az iszlamista terror veszélye
A német szövetségi bûnügyi hivatal vezetõje, Holger Münch egy csütörtöki lapinterjúban kifejtette, az Iszlám Állam nevû terrorszervezet gyengülésének ellenére továbbra is nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban.
Douglas Murray: "Orbánnak teljes mértékben igaza volt"
Rendhagyó interjú Douglas Murray neokonzervatív publicistával, az Európa furcsa halála címû bestseller írójával Európáról, a kontinenst sújtó bevándorlási válságról, Magyarország migrációs politikájáról, valamint a politikai korrektségrõl.
Trumpnak van egy terve az "állatok" megfékezésére
Donald Trump amerikai elnök külön terv kidolgozását ígérte szerdán egy hírhedt bûnbanda megfékezésére.
Kemény döntést hozott Horst Seehofer a korrupt bevándorlási iroda ügyében
Nem fog több menedékkérelemrõl dönteni a bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) brémai kirendeltsége.
Migránsok és terroristák
Radikális muszlimok járkálnak a párizsi utcákon. Négyezren. A rendõrség pontosan tudja, hogy bármikor bárkit megtámadhatnak. Van mitõl félni.























































































