Címke: bevándorlás
A brüsszeli bürokraták a nevetség tárgyává tennék magukat a hetes cikkely véghezvitelével
Az Országgyûlés szerdán kezdett tárgyalni a Soros-féle Sargentini-jelentés elleni kormánypárti határozati javaslatról, amit várhatóan október közepén fogadnak majd el. A szakértõ szerint a nevetség tárgyává teszik magukat a brüsszeli politikusok, amennyiben a hetes cikkely szerinti eljárást végigviszik.
Történelmileg a legalacsonyabb szinten van a bevándorlók száma Amerikában
Donald Trump elsõ fiskális évében történelmi negatív csúcson van a befogadott menekültek száma az Amerikai Egyesült Államokban.
Terroristákat támogató muszlim szervezet vagyonát fagyasztották be Franciaországban
Hat hónapra befagyasztották a francia hatóságok kedden a Centre Zahra France nevû iszlám szervezet vagyonát terrorcsoportok támogatásának gyanúja miatt - írja az MTI.
Szijjártó helyretette a sivalkodó német államfõt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német elnök, Frank-Walter Steinmeier hétfõi beszédére reagált a távirati irodának.
Szijjártó: az ENSZ nem tanul az EU hibáiból
A külgazdasági és külügyminiszter a köztévének, illetve a közrádiónak adott kedd reggel interjút.
A hiteltelen Merkel
2015 júliusa óta számtalanszor változtatott irányt retorikájában a német kancellár, Angela Merkel. Hogy miért? Mert túlélésre játszik.
"Magyarországgal szemben az EU a határok eltörlésében érdekelt"
Míg a magyarok ragaszkodnak a jogukhoz, hogy a saját határaikon belül õk maguk határozzák meg, hogyan éljenek, az EU a globalizmus ügynökségeként tevékenykedik, és abban látja a feladatát, hogy elvegye a nemzetállamok önrendelkezési jogát, és hogy a kontinens afrikai és elõ-ázsiai határait eltörölje - olvasható a Junge Freiheit hasábjain.
Több tonna élelmiszert kell kidobni, mert köztük bújtak meg az illegális bevándorlók
Nagy-Britanniában 45 tonna hagymát kell megsemmisíteni, ugyanis zöldségszállító kamionokban bújtak meg a migránsok.
Kovács Zoltán: vannak jelek az európai választópolgárok ébredésére
A kormányszóvivõ a Magyar Idõknek adott interjújában fejtette ki, hogy nincs még minden veszve Nyugat-Európában, az emberek kezdenek felébredni.
Salvini: nem érdekel, mit mond Brüsszel
Nem érdekel, ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem vihetem keresztül ezt az olasz költségvetési csomagot, akkor is megteszem -- mondta a belügyminiszter arra, hogy a római kormány pénzügyi-gazdasági csomagját Brüsszelbõl kritika érte.























































































