Címke: ausztria
Külföldi nevekkel okozott botrányt az FPÖ
Az Osztrák Szabadságpárt tiroli szervezete borította ki a bilit.
A Néppárt a legesélyesebb az osztrákoknál
A legfrissebb, vasárnap közölt közvélemény-kutatási eredmények szerint magas a néppárti elõny, valamint a fej fej mellett állnak a szabadságpártiak és a szocdemek.
Strache nyitott a koalíciós tárgyalásokra
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyitott lenne a néppárttal vagy a szociáldemokratákkal folytatott koalíciós tárgyalásra - mondta a párt elnöke, Heinz-Christian Strache.
A szakértõk szerint nagyot hibázott az osztrák kancellár
Az osztrák napilapok szerdán kiemelten foglalkoztak azzal, hogy a szakértõk szerint Christian Kern osztrák kancellár hazárdjátékot játszik azzal, hogy a néppárti-szabadságpárti koalíció ellen próbált mozgósítani, azonban ebbõl a manõverbõl rossz esetben a kis pártok profitálhatnak.
Az osztrákokkal együtt küzdünk a terrorizmus és az illegális bevándorlás ellen
Megállapodást írt alá Wolfgang Sobotka osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter a két ország biztonsági területen történõ együttmûködésének kibõvítésérõl, amely többek között az illegális bevándorlás elleni küzdelemben és a terrorgyanús személyek kiszûrésében segít majd - derült ki az osztrák belügyminisztérium keddi közleményébõl.
Strache: az osztrák kormány csak magát védi, míg Orbán Viktor az egész népét
Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke egy 80 centis betonfal kapcsán adott hangot véleményének.
Az osztrák kancellár is megfékezné az illegális bevándorlást
Ehhez vajon mit szólnak a brüsszeli szocialisták?
A Zöldek volt képviselõje szerint a migráció egy támadás Európa ellen
Peter Pilz, a Zöldek korábbi képviselõje komoly kritikával illette a migránsokat, de a teljes osztrák közéletet is.
Európa vesztésre áll: totális kudarc a bevándorlók integrálása
Ausztriában és Olaszországban forgatott az Echo TV Informátor c. mûsorának stábja, hogy kiderüljön, mégis mennyire mûködik a bevándorlók integrálása.
Özönlenek a tudásszomjas bevándorlók Ausztriába
Ja, nem. 86500 regisztrált menedékkérõ közül 204-en tanulnak egyetemen.