Címke: amerika
Bloomberg az új Soros? Minden pénzt megér nekik Trump bukása
Új kihívója lett Soros György amerikai tőzsdespekulánsnak, akit a Demokrata Párt egyik legbőkezűbb támogatójának tartanak számon. Most, a szintén milliárdos Michael Bloomberg – aki pár hónapja még elnök akart lenni – közölte, hogy 100 millió dollárt költ vagyonából a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden kampányának támogatására Floridában. A Soros-klán hasonló akciókkal próbálja lejáratni Donald Trumpot, ráadásul meg is duplázták tétjeiket.
Pompeo szerint a Navalnij-mérgezést magas szintű orosz vezetők irányíthatták
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezését valószínűleg „magas szintű orosz vezetők” irányították – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Ben Shapiro újságírónak adott interjújában szerdán este.
Folytatódnak a zavargások: meglőttek két rendőrt egy BLM-tüntetésen St. Louis-ban
Vasárnapra virradóra a missouri St. Louis városában két rendőrt lőttek meg. Chicagóban pedig öt ember esett lövöldözés áldozatául.
Trump már hivatalosan is a republikánusok elnökjelöltje
Az újraválasztására készülő jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump elfogadta az elnökjelöltséget a republikánusok konvenciójának utolsó napján, csütörtökön.
Amerikának már nemcsak a vírussal, de a Laura hurrikánnal is meg kell küzdenie
Csütörtökön 4-es erősségűről 2-esre csökkent a Louisianában és Texasban pusztító Laura hurrikán ereje, de a meteorológusok változatlanul katasztrofális következményekkel számolnak.
Kína kilőtt két rakétát a semleges Dél-kínai-tengerre
Diplomáciailag ez nagyjából olyan jelzés, mint amikor a kutya körbepisili a környék fáit. A probléma az, hogy már Amerika is megtette, és még öt másik ország is.
Lövöldözésig fajult a tüntetés Wisconsinban, a BLM-vezető folytatásra buzdít
Azt mondták, addig nem lesz vége a harcnak, amíg a rendőrök bíróság elé nem állnak.
„A demokraták víziója Amerika számára a szocializmus”
Radikálisokként jellemezték Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és párttársait az amerikai republikánusok elnökjelölt-állító konvenciójának első napján, hétfőn befolyásos politikusok.
Eldurvultak a tüntetések: a Nemzeti Gárdát kellett bevetni Kenoshában
Bevetették a Nemzeti Gárdát hétfőn a wisconsini Kenosha városában, ahol erőszakba torkolló tüntetések kezdődtek, miután előző nap a rendőrök többször hátba lőttek egy afroamerikai férfit.
Trump szerint a gyógyszerfelügyelet szándékosan lassítja az oltás fejlesztését
Az amerikai elnök szerint a hatóságnál bizonyos körök szándékosan lassítják a koronavírus elleni oltás fejlesztését a novemberi elnökválasztásig.