Címke: 2020-as amerikai elnökválasztás
Igazából a baj az, hogy egyáltalán nem megbízható a választást lebonyolító rendszer, attól függetlenül, hogy kit hirdettek ki nyertesnek 2020-ban ebben a (kiber)harcban, amit választásnak nevezünk.
Régi szoftvert használnak, amelyet már annak fejlesztői sem támogatnak, de hiába hívta fel a figyelmet erre Stephen Trout, az oregoni választási iroda igazgatója. Csütörtökön tudta meg egy üzenetből, hogy többé nem számítanak a munkájára, miközben az általa vezetett részlegen még javában számolták a szavazatokat a két nappal azelőtti választást követően.
Georgiában elrendelték az újraszámlálást
Az amerikai elnök jogászcsapata a szövetségi bírósághoz nyújtott be keresetet a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében.
Újabb szabálytalanságot találtak a szavazással kapcsolatban.
A szlovén kormányfő „érdekesnek” nevezte az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését ugyanis azt bírósági döntés nélkül, a médiában tették meg.
A média kihirdette, hogy Joe Biden nyert, de Trump nem nyugszik, választási csalás miatt perel, és a legfelsőbb bíróság már érvénytelennek titulálta a pennsylvaniai szavazatok egy részét; a Franciaországban kihallgatott tízéves muszlim gyerekek szívük szerint megölnék a tanárukat, ha a prófétáról nekik nem tetsző képet mutatna; és egész Európa szigorításokat vezet be a vírushelyzet miatt.
Bréking: A CNN bejelentette, hogy Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást
Trump eközben Twitterén írta: „Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel és amelyet a demokrácia megkövetel”
Amerika postaszolgálata komoly bajban lehet, ugyanis több dolgozója is a levélszavazatok visszadátumozásáról, tehát választási csalásról számolt be. Egy michigani postai dolgozó például egy telefonos interjúban azt nyilatkozta, hogy felsőbb utasításra kellett korábbi dátumot pecsételniük a levélszavazatokra, hogy azokat is bele lehessen számítani az eredményekbe.
Trump szerint egy sor zavarba ejtő szabálytalanság történt a választásokon
Ha a „jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján.
Utcára vonultak Amerikában, amikor egyre több forrásból érkezett olyan hír, miszerint választási csalás történik. Volt olyan állam is, ahol Trump vezetett, aztán véletlenül előkerült sok ezer szavazólap, amelyen Biden neve mellé tették az ikszet. Azért csinálhatnák okosabban...