A konzervatív Heritage Foundation rendezte azt az október 11-én tartott konferenciát, amely a „Nemi diszfória* a gyermekeknél: a mögöttes tudomány megértése” címet viselte. A szakértői panelben helyet foglalt

• A Gyermekorvosok Amerikai Testületének (American College of Pediatricians) elnöke, Dr. Michelle Cretella;
• Dr. Paul Hurtz, a Washington Egyetem egyetemi docense, akinek szakterülete a gyermekgyógyászat, belgyógyászat, sejtbiológia és fiziológia; és
• Dr. Allan Josephson, a Louisville-i Egyetem pszichiátriai professzora.

A három beszélő együttesen azt a kérdéskört vizsgálta meg, hogy milyen hatással van a gender ideológiája a gyermekekre.

Az első felszólaló Dr. Cretella volt, aki először is leszögezte: az identitás nem biológiai kérdés. Mint ismertette, az identitást a gondolkodásunk és érzelemvilágunk szüli – ezek azonban nincsenek belénk kódolva a születésünk előtt, ehelyett az idő előrehaladtával, szépen fokozatosan alakulnak ki az emberben.

Cretella szerint azt, hogy az identitás nem a testünkben van, hanem a gondolkodásunkban, számos ikreken végzett kísérlet bizonyítja. Megfigyelhető ugyanis, hogy amennyiben az egyik ikernél felbukkan valami hormonális vagy genetikai változás, akkor az a másik ikerpárban is felüti a fejét – például tinédzserkori cukorbetegség.

A transzneműség azonban nem így viselkedik. Egy kutatás sem támasztotta alá, hogy ha az ikerpár egyik tagja úgy érezte, „rossz testbe született”, akkor az a jelenség a másik ikertestvérnél is felbukkant volna.

Leszögezte továbbá, hogy a gyógyszerhasználat terén (úgymint pubertásblokkolók, hormonok, stb.) is rengeteg az ellentmondás. Egyrészről ugyanis az USA élelmiszer-biztonsági és gyógyszerészeti hivatala (FDA) nem hagyta jóvá ezeket a szereket, másrészről pedig egy ilyen pubertásblokkoló készítménynek sem ismerik a hosszú távú hatásait.

Ennek eredményeképpen pedig kvázi kísérletezésnek minősül a gyermekeknek ilyen gyógyszereket adni.

A következő felszólaló, Paul Hurtz a genderizmus történetét ismertette vázlatosan. Mint mondta, a nemi diszfóriát eleinte pszichológiai esetként kezelték, ám Hollandiából megindult az a kezdeményezés, hogy a testet megpróbálják a tudathoz igazítani, nem pedig fordítva. Álláspontja szerint egy ilyen súlyos paradigmaváltásnál elvárt, hogy legyen valahol egy fajsúlyos kutatás, amely ezt alátámasztja, indokolja. Ilyen kutatás azonban Dr. Hurtz szerint nem létezik.

Végül Allan Josephsonhoz került a szó, aki pedagógiai szemszögből közelítette meg a kérdést. Mint mondta, emlékeztetnünk kellene magunkat egy magától értetődő tényre: a gyermekeket nem engedjük autót vezetni, sem számlákat fizetni – miért bízzuk akkor rájuk a nemiségük eldöntését?

Hiszen a gyermeknevelés elkerülhetetlen velejárója az, hogy megtiltsunk a gyermeknek dolgokat, amiket nem szeretne, és vice versa: nem szabad engedélyezni mindent, amit szeretne. Ez alól a genderelméletnek sem szabad kivételt képeznie – mert ellenkező esetben elhanyagolásról beszélhetünk.

Zárásképpen úgy fogalmazott, az ítélet a genderizmust illetően igenis szükséges. A nemében megzavarodott, „rossz testbe született” gyerekeket, embereket meg kell ítélni, de nem erkölcsileg, hanem klinikailag. Mindhárman egyetértettek ugyanis abban, hogy hosszú távon így lehet a leghatékonyabban segíteni rajtuk.